Koncertjére az 1991 óta Deák András vezetésével működő együttes Liszt Ferencnek a Dies irae-dallamra írt zongoraszólós parafrázisa, a hangverseny-repertoár egyik slágere mellé igazi zenei csemegéket válogatott. Kovács Zoltán a Duna Szimfonikus Zenekar felkérésére komponálta Vae victis! (Jaj a legyőzötteknek!) című művét, amely egy korábbi alkotása, a tizenkét csellóra írt A kerekasztal lovagjai kibővített és áthangszerelt változata. A szerző ütőhangszerekkel és zenekari zongorával kiegészí...tett nagyzenekart alkalmazott. Ennek azért is jelentősége van, mert a mű szerkezeti szempontból bevezetővel ellátott variációsorozat, amelyben a kezdetben csak távolból hallatszódó indulótéma egyre erőteljesebbé válik, egészen a darab szinte apokaliptikus végpontjáig. Kovács Zoltán elmondása szerint kompozíciója a Sosztakovics zenéje iránti tiszteletét is kifejezi.
A mexikói Silvestre Revueltas legismertebb műve az 1937-ben komponált, de csak az utóbbi egy-két évtizedben újra felfedezett Sensemayá. A Nicolás Guillén kubai költő versére íródott mű olyan afro-kubai éneket dolgoz fel, amely a kígyók rituális meggyilkolását volt hivatott kísérni. Fontos szerepet kapnak benne a fúvós hangszerek és az erőteljes, aszimmetrikus ritmika, így hát nem véletlenül tartják a pogány orosz rítusokat megidéző Stravinsky-mű, A tavaszi áldozat rokonának.
Antonín Dvořák IV. szimfóniája Magyarországon szintén csak elvétve szólal meg hangversenyteremben. Bemutatóját 1874-ben Smetana vezényletével tartották. Számos szakasza szerzőjének a Wagner zenéjével, különösen a Tannhäuserrel kapcsolatban szerzett friss élményeiről tanúskodik.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.