A Drezdai Filharmonikus Zenekar nem azonos a Staatskapelle együttesével, nincs akkora múltja („csak” 140 éves), s talán nimbusza sem akkora. Arra azonban, hogy kiváló csapat, garancia a számos nagy nevű dirigens, aki zeneigazgatóként az élén állt az utóbbi évtizedekben: Carl Schuricht, Kurt Masur, Michel Plasson, Marek Janowski, 2004-től napjainkig pedig Rafael Frühbeck de Burgos. Olyan műveket szólaltatnak meg a Művészetek Palotájában az 1966-ban született, 2009-től a Loire-vidéki Nemzeti... Zenekart irányító amerikai karmesterrel és nagyszerű szólistákkal, amelyek szorosan kapcsolódnak a 19. századi német kultúrához. A sajnos ritkán hallható Hamlet szimfonikus költeményt Liszt Weimarban komponálta az 1860-as évek elején, Brahms 1887-ben a Kettősversenyt Joachim Józsefnek, a berlini zenei élet motorjának és az általa vezetett világhírű vonósnégyes csellistájának, Robert Hausmann-nak. A szászországi Zwickauban született Robert Schumann 1841-ben, zeneszerző-kortársai közül talán a legkorábban mert azzal a műfajjal érintkezni, amelyet Beethoven a csúcsra emelt; I. szimfóniáját Mendelssohn mutatta be a Drezdától száz kilométerre fekvő másik szászországi városban, Lipcsében. A közreműködő szólisták átlagéletkora harminckét év, közös bennük, hogy mindketten Stradivarius-hangszeren játszanak, valamint az, hogy német és távol-keleti szülők gyermekei. Viviane Hagner olyan neves dirigensekkel lépett már fel, mint Daniel Barenboim, Kent Nagano, Claudio Abbado és Zubin Mehta. A berlini zeneakadémián végzett Danjulo Ishizaka pedig teljes európai turnén vett részt a londoni Royal Filharmonikusokkal, Sir Andrew Davis vezényletével..
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.