A Cseh Filharmonikus Zenekar a Művészetek Palotájában az „Európa szívében” elnevezésű, a magyar Nemzeti Filharmonikusok és négy közép-európai főváros - Bécs, Ljubljana, Pozsony, Prága - egy-egy zenekara részvételével megvalósuló csereprogram keretében lép fel. A nagy múltú együttes első hangversenyét 1896-ban, a prágai Rudolfinumban Antonín Dvořák vezényletével adta, s hosszú történetében Zdeněk Mácal tizedikként, 2003 ősze óta tölti be a vezető karmesteri tisztet. Zenekarával két budapest...i hangversenyén két első szimfóniát szólaltat meg.
Bohuslav Martinů (1890-1959) mind a hat szimfóniáját amerikai emigrációs éveiben írta. Amikor a Franciaországot fenyegető német megszállás elől Párizsból, ahol addig élt, az Egyesült Államokba érkezett, régi barátja, Serge Koussevitzky, a Bostoni Szimfonikusok vezetője szimfóniát rendelt tőle. A karmester kívánsága az volt, hogy a művet az ő nem sokkal korábban elhunyt felesége, Natalie emlékének ajánlja a komponista.
Gustav Mahler I. szimfóniáját a magyar fővárosban mutatták be 1889. november 20-án. Mahler ebben az időben, 1888-tól 1891-ig a Magyar Királyi Operaház igazgatója volt, és természetesnek tartotta, hogy új alkotása először Budapesten hangozzék el. Most meghallgathatjuk, hogyan interpretálják a művet ugyanitt a Cseh Filharmonikusok.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.