Miként nemzedékének valamennyi művészére, Lisztre is elementáris hatást gyakorolt a Faust-történet, az ördöggel lepaktáló szellemi ember története, aki a tiszta tudásra vágyik. Goethe költeménye nyomán nagyszabású szimfóniát komponált az 1850-es években, 1860-ban pedig két tételt írt a jelentős német költő, Nikolaus Lenau (1802-1850) nyomán. Nem az eszmei mondanivaló kifejezésére törekedett, hanem két jelenetet örökített meg zenéjében. Az első - Éji menet - Faust és a zarándokok éjszakai t...alálkozását beszéli el, a második - Tánc a falusi kocsmában - hátborzongató keringő, amely során Mefisztó bűvöletébe ejti a lányt, aki iránt Faust szerelemre lobbant. Utóbbi Mefisztó-keringő címen zongoradarabként vált népszerűvé. Szellem és test, fény és sötétség szembenállása már Liszt legkorábbi műveiben is megjelenik: a Malédiction című vonósokra és zongorára írott fiatalkori fantáziában például, amelyet csak Liszt halála után fedeztek fel, s amely címét (Átok) a kéziratban a szóló-szakasz kezdetéhez írott bejegyzés után kapta. Mahler 5. szimfóniájának nincsen programja, s hagyományos szimfóniának tűnik, nem alkalmaz sem kórust, sem szólistákat. A kezdő gyászinduló, az Almának szerelmi ajándékként komponált híres Adagietto, vagy a pazar zárótétel megértése azonban nem sikerült azonnal a kortársaknak. Az első előadás után Mahler állítólag a következőket mondta: „Bárcsak én vezényelhetném az ősbemutatót ötven évvel a halálom után.”
Rendező: Concerto Budapest
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.