Az Olasz nő Algírban című opera nyitánya Rossini egyik leghíresebb, legtöbbet játszott nyitánya. Csillogó hangulatú, megtaláljuk benne a jól ismert „Rossini-crescendót”: egy halk indítás után ugyanaz a motívum egyre erőteljesebben ismétlődik. Ezt a nyitányt a csipkefinom és elragadóan szellemes zenei anyaga teszi ellenállhatatlanná. Hangszerelése is áttörtebbé vált, a zenekar egyes hangszerei olykor rövid szólókkal szerepelnek. A befejezés itt is a ragyogó C-dúr hangzás harsogó diadalát ze...ngi.
Mozart az 1780-as évek elején barokk mesterek életművének tanulmányozására szánta idejét. Ezen ellenpont-ismeretek mutatkoznak C-dúr versenyműve katonás-pregnáns első tételében is. A tétel különlegessége, hogy a főtémát kizárólag a zenekarra bízta a zeneszerző, a zongora szólamában az nem is szerepel. A románc jellegű lassú tételben ugyancsak a zenekarra hárul a téma bemutatásának a funkciója. A finálé siciliano ritmusú rondótémáját a tétel során váratlan lassú epizódokkal szakítja meg a zeneszerző.
A koncert második felében Kocsis Zoltán egy másik kedvelt komponistája, Rachmaninov II. szimfóniáját dirigálja, melynek bemutatója 1908-ban volt Szentpétervárott. Az első szimfóniáját ért kritikák után Rachmaninov mély depresszióba zuhant, ezért tudatosan és aprólékosan készült új műve megírására. A század elején három évet töltött Drezdában családjával, és ideje nagy részét a komponálásnak szentelte. Bár a kritikusok egy része mindig is bírálta állítólagos szentimentalizmusa miatt, bemutatóján óriási sikert aratott.
Rendező: Budafoki Dohnányi Zenekar
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.