A Budafoki Dohnányi Zenekar rendkívüli hangversenysorozatot indít az MR Zenei Együttesekkel, a Budapesti Akadémiai Kórustársasággal és a Honvéd Férfikarral közösen. Az oratorikus műfaj területén egyaránt nagy hagyományokkal rendelkező együttesek arra vállalkoztak, hogy olyan műveket szólaltassanak meg, amelyekben komoly énekkari összefogásra van szükség.
Friedrich Händel 1707-ben, első római tartózkodása idején komponálta három legnagyobb szabású latin nyelvű egyházi művét, köztük a Dixit ...Dominus kezdetű zsoltárt. A virtuóz és népszerű alkotást, amelynek szövegét a 110. zsoltár adta, a sorozat nyitókoncertjének első részében a Budapesti Akadémiai Kórustársaság és a Budafoki Dohnányi Zenekar mutatja be.
A második részben a három kórus és a két zenekar közreműködésével Sir William Walton (1902-1983) angol zeneszerző és karmester Belsazár lakomája című oratóriuma hangzik el. Dániel könyvének tanúsága szerint Belsazár király uralkodásának végét éhínség és gazdasági hanyatlás jellemezte Babilonban. Belsazár egy utolsó nagy lakomát tartott, amikor egy kezet pillantott meg, amely a Mene, Mene, Tekel, Ufarszin (másként: Peresz) szavakat írta a falra. „Ez pedig e szavaknak az értelme: Mene, azaz számba vette Isten a te országlásodat és véget vet annak. Tekel, azaz megmérettél a mérlegen és híjjával találtattál. Peresz, azaz elosztatott a te országod és adatott a médeknek és persáknak” (Dán 5, 26-28). A dupla kórusos, egy nagyzenekarra és két külső zenekarra írt, monumentális kórustablókat alkalmazó mű Magyarországon ritkán hallható, előadása ezért valódi csemegének ígérkezik.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.