Az előadás telt házas.
Egy interjúban mondta a magyar népi cimbalomzenét játszó Tárkány Trió feje, a Junior Prima díjas népzenész és dalszerző, Tárkány-Kovács Bálint, hogy ő csak azért sem csinálja azt, amit mindenki más. Amit együttesével évek óta sikerrel művel, fényesen igazolja szavait: a mára szinte teljesen feledésbe merült kárpát-medencei cimbalomprímás hagyomány folytatójaként, örököseként és kutatójaként lép fel két zenésztársával. Most velük közösen fedezhetjük fel egy letűnt világ kincseit.
Ha prímás, akkor hegedűs, vágja rá rögtön, aki némi zenei alapismerettel rendelkezik. Kevesebben tudják, hogy olykor a cimbalmos is előléphet a prímás szerepébe: ilyenkor a dallamot átvéve ő válik a zenekar irányítójává. A 2008-ban alakult Tárkány Művek csapatából született a népzenére specializálódott Tárkány Trió: a zenekarvezető Tárkány-Kovács Bálint mellett Fekete Márton brácsás és Molnár Péter bőgős járatlan utakat barangol be új formációjában. A cimbalom–brácsa–bőgő felállás évszázadok óta közkedvelt hangszerösszeállítás, így alapanyag van bőséggel, a trió szakterülete tehát a minőségi válogatás és a rejtett kincsek megtalálása. Tárkány-Kovács együttese pedig a lehető legszélesebb körből válogat: a magyar, a román, a cigány és a szintó repertoár virtuóz tolmácsolásával egyformán lenyűgözik hallgatóságukat. A trió célja a Kárpát-medence cimbalmosainak, cimbalomprímásainak felkutatása, majd zenéjük bemutatása koncerteken és lemezeken. Tárkány-Kovács Bálint szerint úttörő munkájuk nem pusztán az egykorvolt muzsikák körültekintő rekonstrukciója, a valahai zenészek szellemalakjának megidézése: új ösvényeket tárnak fel és taposnak ki egy ősi, mégis otthonos vidéken.
Korosztály: 8-14 év
Rendező: Müpa
Tárkány Trió:
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.