A sorozat főszereplői a zene „szerszámai” - a hangszerek. Velük ismerkedhetnek meg a hallgatók autentikus élő zene által, az azt megszólaltató szakértő muzsikusok segítségével. A tavaszi sorozatban a billentyűs hangszerek mutatkoznak be: a márciusi Orgonatúra keretében a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem orgonája, áprilisban a modern elektronikus billentyűs hangszerek kerülnek sorra.
Billentyűs sorozatunk utolsó koncertjén egy olyan hangszer mutatkozik be, amelynek a „lelke” egy ...olyan - sokszor egészen kicsi - berendezés, amely elektronikus rezgésekből alkotja meg a zenei hangokat és mindenféle más zörejeket. A hangok ilyen módon történő előállítását, összerakását görögül szintézisnek nevezik, a hangszer pedig nem más, mint a szintetizátor. Hangszerbemutató koncertünkön nemcsak a szintetizátor működésével, típusaival, hanem használatukkal is megismerkedhetnek az érdeklődők, sőt közös zeneszerzésben is részt vehetnek Faltay Csaba vezetésével.
Korosztály: 6-12 év
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.