Néhány évtizede a televízióban Hangversenyek fiataloknak címmel volt látható Leonard Bernstein sorozata. Azokon a hangversenyeken ő vezényelt, és az elhangzó művek előtt az azokkal kapcsolatos gondolatait mondta el érdekesen, humorosan, figyelemfelkeltőn. Ezreket győzött meg arról, hogy az úgynevezett komolyzene nem ijesztően „komoly”, élvezete nem kíván zenei szaktudást, csak némi odafigyelést - cserében viszont rengeteg örömet ad. Hasonló célt tűzött maga elé a Művészetek Palotája immár ...hagyományosan megrendezett sorozatával.
Egészen más zene-e a dzsessz (vagy ahogyan régebben írták, és művelői ma is írják: a jazz), mint az úgynevezett komolyzene, avagy inkább az az igazság, hogy a kétféle zene között számos kapcsolat, összefüggés, sőt netán még kölcsönhatás is van?
Kérdéseinkre mindenekelőtt egy olyan muzsikus ad választ, aki egyaránt otthonos a klasszikus és a dzsesszzenében. A Pozsonyban élő magyar zongoraművész, Skuta Miklós több nemzetközi zenei verseny díjazottja, és olyan rangos fesztiválok rendszeres vendége, mint a Varsói Ősz, a Davosi Nemzetközi Zenei Fesztivál, a Salzburgi Ünnepi Játékok vagy a Zürichi és a Saalfeldeni Dzsesszfesztivál.
Hangversenyünk másik közreműködője, a nem kevésbé híres Budapest Jazz Orchestra hosszú idő óta az első és az egyetlen Magyarországon működő big band, ahogyan a legalább 12 tagból álló dzsesszegyütteseket nevezik. Hazai és külföldi koncertjeiken többek között Glenn Miller, Benny Goodman, Duke Ellington és Count Basie szerzeményeit tűzik műsorra.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.