Wagner
Faust-nyitány, WWW 59

Ravel
D-dúr zongoraverseny bal kézre

Mahler
I. (D-dúr, „A titán”) szimfónia
I. Langsam, schleppend. Im Anfang sehr gemächlich
II. Kräftig bewegt, doch nicht zu schnell
III. Feierlich und gemessen, ohne zu schleppen
IV. Stürmisch bewegt

Vezényel:
Petr Popelka

Közreműködik:
Anna Vinnitskaya – zongora
Bécsi Szimfonikusok

Előhang Podcastünk legújabb epizódjában Hózsa Zsófia zenetörténész Richard Wagner, Maurice Ravel és Gustav Mahler műveiről, azok szerkezetéről és keletkezésük izgalmas körülményeiről mesél.

A beszélgetés meghallgatásával nézőink akár a Müpa felé tartva is tökéletesen rá tudnak hangolódni a koncertre.

Előhang

A hangverseny műsorán szereplő kompozíciók szerzői három korszakot és három személyes kifejezésmódot képviselnek. Richard Wagner (1813–1883) az érett romantika első nagy generációjának kulcsfigurája, Liszt, Schumann, Mendelssohn, Chopin, Verdi nemzedéktársa.

Életművének legfőbb eredménye az operaműfaj mindenre kiterjedő reformja, a német zenedráma létrehozása. Témáinak leggazdagabb lelőhelyei a germán mítoszok, valamint a középkor lovagi és trubadúrtörténetei. Alkotói termésének meghatározó része zenés színpadi mű, ám kisebb számban dalokat és hangszeres darabokat is írt, az utóbbiak közé tartozik a koncert első számaként megszólaló Faust-nyitány.

Maurice Ravelt (1875–1937) impresszionistaként tartja számon a zenetörténet, érzéki színhatásokban bővelkedő, ám olykor vad és nyers, néha a paroxizmusig eljutó fokozásokat alkalmazó művészete (Bolero) azonban előbbre jut az idősebb honfitárs, Debussy által kezdeményezett modernség útján.

Műveinek fontos hatáseleme az ibér kolorit és az attól elválaszthatatlan büszke tartás, de az antikvitás és a mediterrán egzotikum is vonzza (Daphnis és Chloé). A zenetörténet egyik legvirtuózabb hangszerelője (Egy kiállítás képei), emellett briliáns zongorista, akinek műveiben Liszt hatását (Szökőkút) is felfedezhetjük – még vonóskompozícióban is (Tzigane).

A cseh–osztrák Gustav Mahler (1860–1911) életművének vörös fonala kilenc monumentális szimfóniája, amely a beethoveni kilenchez méltó mérföldkő a zenekari írásmód történetében. A modernizmus egyik legnagyobb kezdeményezője, aki az örökölt sémáktól elmozdulva, a narratív formálás szabadságával gyakorolt felmérhetetlen hatást az utókorra.

A zene által kifejezett életérzés és hangulatok dolgában Mahler világába a monarchiabeli zsidó folklór lírai-groteszk keverékhangja vegyít egyedi színt, de zenéjében fontos az osztrák népzene és a katonaindulók jellegzetes ritmikája is. Korának legkiválóbb karmestere, aki szimfonikus szerző létére előadóként az opera műfajában teljesedett ki leginkább.

Megbízás vagy belső késztetés: az európai zene történetének évszázadaiban általában e két tényező állt a művek keletkezésének hátterében. Leggyakrabban mindmáig az előbbi, hiszen a zeneszerzés nemcsak művészet, hanem megélhetést nyújtó mesterség is, melynek művelői a legtöbb korban nem engedhették meg maguknak azt a fényűzést, hogy bizonytalan sorsú opusokat írjanak asztalfiókjuk számára.

A hangverseny három műsorszáma közül csak Ravel műve született megrendelésre. Mint oly sok más 19. századi zeneszerzőt, fiatalon Wagnert is foglalkoztatta Goethe gazdag filozófiai tartalmakat magába sűrítő drámai költeménye, a Faust, és Liszthez hasonlóan ő is Faust-szimfóniát tervezett komponálni. Liszt művével ellentétben azonban az övé végül mégsem készült el, kivéve az első tételt, amely befejezett formájában egy nyitány alakját öltötte. A darabot Wagner 1839/40-ben írta, 1855-ben azonban átdolgozta a kompozíciót. A Faust-nyitány Wagner ama kevés alkotása közül való, amely nem a zenés színpad, hanem a koncertpódium számára készült.

D-dúr zongoraversenyét Ravel 1929/30-ban írta az osztrák zongoravirtuóz, Paul Wittgenstein megrendelésének eleget téve. A művész az I. világháborúban egy könyöklövés miatt elveszítette jobb karját, ezért a magánszólamot csak bal kézzel kell előadni. Az 1932. január 5-i ősbemutatón Wittgenstein a Bécsi Szimfonikusok kíséretével, Robert Heger vezényletével játszott.

Mahler szimfóniáinak közös tulajdonsága, hogy bár e művek terjedelmesek és megírásuk sok időt-energiát követelt, nem megrendelés nyomán keletkeztek. Karmesterként ugyanis a zeneszerző rendelkezett olyan megélhetési forrással, amely lehetővé tette, hogy alkotóként ne törődjön kötöttségekkel. Épp ezért, akárcsak a zeneakadémiai zongoratanárként dolgozó és szólistaként koncertező Bartók, legtöbbször ő is a nyári hónapokban komponált. Az I. szimfónia 1887/88-ban készült Lipcsében, szerzői vezényletű budapesti ősbemutatóját 1889. november 20-án a közönség és a kritika egyaránt értetlenül fogadta.

Wagner mintegy tizennégy perces Faust-nyitányának zenei kifejezésmódjával ismerkedve a hallgatónak feltűnik, hogy bár a tétel keletkezésének idején a zenetörténeti kánonban legszilárdabb pozícióval bíró Wagner-operatermés darabjai – a „bayreuthi tíz” – közül még egy sem állt készen, a súlyos, sötét bevezetéssel kezdődő, később elsöprő szenvedélyt árasztó és hatalmas energiát felszabadító zene már sok mindent előlegez az érett Wagner-művek, főként A bolygó hollandi és a Lohengrin színeiből, hangulatvilágából és megszólalásmódjából.

Ravel D-dúr zongoraversenye egyetlen megszakítatlan, ám több részre tagolt zenei folyamat. Meghatározó a mű hatalmas ereje és a zongoraszólam lehengerlő virtuozitása. A zeneszerző olyan sűrű mozgásokkal teli, a teljes klaviatúrát felszántó szólamot írt egyetlen kéz számára, hogy a hangzó eredmény újra és újra azt a benyomást kelti, mintha a zongorista mind a tíz ujjával játszana. Fontos a vad, sötét karaktervilág, a sok nyers hangsúly és a durva menetelő ritmus, amelyet akarva-akaratlanul háborús utalásként értelmez a zenehallgató, akár az előző világégésre gondolva (ennek során, a galíciai csatában veszítette el jobb karját a szólista), akár az Európa ege felett ismét gyülekező viharfelhőkre, amelyek a közeledő újabb nagy háborút jósolják.

Mahler kezdetben Titánnak nevezte I. szimfóniáját, amely az ősbemutatón még a szimfonikus költemény műfajmegjelölést viselte. A négytételes kompozíció (akárcsak a II., a III. és a IV. szimfónia) Achim von Arnim és Clemens Brentano A fiú csodakürtje című német népköltésgyűjteményének (1806/08) inspirációja nyomán keletkezett, ez magyarázza a dallami hasonlóságokat a szimfónia egyes részletei és a pár évvel korábbi, szintén e forrásból merítő Egy vándorlegény dalai ciklus (1884/85) között. A szimfónia két monumentális saroktétele egy népies Ländlert és egy részben groteszk, részben fájdalmasan lírai gyászindulót fog közre. Az utóbbi a János bácsi, János bácsi, keljen fel dallamának moll változatára épül.

A Wagner-nyitány lassú bevezetésében hatásos az indító dallam sötét tónusa a nagybőgők és a basszustuba kettősében, majd a töprengő, gondterhelt kromatika. A kromatikus fogantatás az élénk lüktetésű, viharosan drámai gyors fő részben is uralkodó marad. A kromatika a nyitányban értelemszerűen a küzdelmet és a konfliktusokat képviseli, míg az időről időre kitisztuló-kivilágosodó dúr hangzás a megváltás, sőt a megdicsőülés lehetőségét, a wagneri jelentésvilág később is jellemző dualizmusát előlegezve.

Néha egy alkotó párhuzamosan dolgozik két művön, olykor éppen két azonos műfajú kompozíció készül egyszerre. Így történt ez Ravel két zongoraversenye esetében is: a G-dúr darabon végzett munkát kellett átmenetileg félbehagynia a határidős D-dúr mű kedvéért. A közelség magyarázza, hogy mindkettőben megfigyelhető a jazz hatása, amely akkoriban Ravelt valósággal megigézte. A fanyar jazzhangzás és a jazzes ritmika itt is, ott is meghatározó, de míg a G-dúr mű szórakoztató, derűs hallgatnivaló, a D-dúr opus sötét, drámai zene. Ezt nyomatékosítja a tarantella ritmika, amely a zenetörténetben sokszor kapcsolódik össze a démoniság képzetével, valamint a Dies irae dallam megjelenése, amely egyértelműsíti a halál gondolatának szerepét a mű poétikájában.

Mahler szimfóniájában érdemes megfigyelni, milyen lassan indul be a nyitótétel „motorja”, milyen fontos a sokszor elakadó, „késleltetéses” formadramaturgia, amely csak kevéssel a végkifejlet előtt engedi, hogy a zene igazi lendületet vegyen. A forma – kivált a két saroktételben – folyton „bújócskázik”, megtévesztve a befogadói tájékozódást: a klasszikához szokott közönség néha nem tudja, hol tart. Lényeges a Ländler tenyeres-talpas népiessége a sok erős hangsúllyal, és hasonlóan döntő szerep jut a János bácsi gyászinduló-tételben a hangulatok váltakozásának. A tétel lírai szakaszában viszonthalljuk az Egy vándorlegény dalai egyik legfájdalmasabb nosztalgikus melódiáját: Auf der Straße steht ein Lindenbaum – az utcán áll egy hársfa.

Nem köztudott, de Wagner a Faust-nyitányon kívül is számos koncertnyitányt komponált – valamennyit alkotói fejlődésének korai szakaszában. Készült nyitánya Schiller A messinai menyasszony, Raupach Enzio király és Apel Kolumbusz című drámájához, írt Polonia-nyitányt, sőt Rule Britannia-nyitányt is. A harmincas évek elején ezeken kívül is keletkeztek koncertnyitányai, ezek közül a legtöbb elveszett.

Paul Wittgenstein nem lelkesedett a Zongoraverseny bal kézre zenéjében megnyilvánuló erős jazzhatásért, s csak lassan békélt meg a darabbal. Amikor Ravel először hallotta előadásában a kompozíciót, kikelt magából, a zongorista ugyanis önkényes beavatkozásokat hajtott végre szólamában, zenekari részeket illesztve a zongora játszanivalójába, harmóniákat módosítva, toldásokat, húzásokat eszközölve és olyan virtuóz arpeggiókkal brillírozva, amelyek nem szerepeltek a kottában. Később hajlandó volt az eredeti változat megszólaltatására is, de ez az epizód és a nyomában kialakult konfliktus mind a zeneszerzőben, mind a zongoristában keserű emléket hagyott maga után.

Amikor Wittgenstein darabot íratott magának, szerződésben kötötte ki, hogy amíg él, csak ő játszhatja az általa megrendelt művet, de Prokofjev és Hindemith egy-egy alkotását soha nem adta elő, így ezek az opusok nem szólalhattak meg szerzőjük életében.

Fontos megértenünk Mahler I. szimfóniájának elbeszélő jellegét. Segít ebben a titán fogalma. Az igazi Mahler című könyvében Jonathan Carr a zeneszerzőre hivatkozva így értelmezi az I. szimfóniát: „hősét, a titánt minduntalan leterítik a sorscsapások, és győzelmet végül csak a halálban ér el”. Majd egy – a gyászindulóval kezdődő II. szimfóniáról szóló – Mahler-idézettel folytatja: „D-dúr szimfóniám (No. 1) hősét viszem a sírba, és az ő életét tükröztetem, magasabb pontról szemlélve, egy tiszta tükörben… Második szimfóniám közvetlenül az elsőből nő ki.” Mindez érzékletesen mutatja, milyen szorosan összefüggenek egymással Mahler bizonyos művei, egyazon narratíva részeiként.

Wagner Faust-nyitánya a zenetörténet más Faust-témájú művei felé is utat mutat. Ezek közül a legfontosabbak időrendben: Berlioz drámai legendája, a Faust elkárhozása (1845), Schumann Jelenetek Goethe Faustjából című alkotása (1844–53), Liszt már említett Faust-szimfóniája (1854–57), Gounod Faust (1859), Boito Mefistofele (1868) és Busoni Doktor Faust című operája. Az utóbbi 1916 és 1924 között készült, így már a 20. századba vezet át. Mindezek mellett más, kisebb művek is figyelmet érdemelnek, többek között Liszt zongorára komponált Mefisztó-keringői.

Paul Wittgenstein három évvel fiatalabb öccse volt a 20. század egyik legnagyobb hatású filozófusa, Ludwig Wittgenstein (1889–1951). A fikció eszközével ábrázolja a dúsgazdag bécsi család sarjának életét a különleges témákat feldolgozó brit filmrendező, Derek Jarman (1942–1994) szatírája, a Wittgenstein (1993). A film a filozófus zongoraművész bátyjának alakját is megjeleníti.

Mahler I. szimfóniáját nem véletlenül mutatták be Budapesten: a zeneszerző 1888/89-ben a Magyar Királyi Operaház igazgatója volt. Nemcsak a szimfóniát fogadta ellenszenv: Mahler egész budapesti munkálkodását gáncs és intrika övezte. Minderről gazdag tényanyagot kínál A budapesti Operaház száz éve című, több szerző által írt monográfia (Zeneműkiadó, 1984).

Az I. szimfónia első három előadásán: Budapesten, Hamburgban és Weimarban a mai 1. és 2. tétel között egy később a műből kihagyott, trombitaszólós Andante is elhangzott. A Blumine részlet abból az azóta elveszett kísérőzenéből, amelyet Mahler Joseph Victor von Scheffel (1826–1886) A säckingeni trombitás című epikus költeményéhez írt.

Az I. szimfónia 3. tétele, az ironikus gyászinduló feltehetőleg egy képzőművészeti alkotás alapján készült: Schubert barátja, Moritz von Schwind (1804–1871) metszetén az erdő állatai sírva kísérik végső útjára a koporsóban fekvő vadászt. A képet megismerve érthetjük meg igazán a tétel legfőbb zenei jellemzőjét, a tragikus és groteszk hangvétel sajátos keveredését.

Írta: Csengery Kristóf

Az orosz zongoraművésznő, Anna Vinnitskaya 1983-ban született Novorosszijszkban. Tanulmányait először Rosztov-na-Donu Rachmaninov Konzervatóriumában Szergej Oszipenko, majd a hamburgi Zene- és Színházművészeti Főiskolán Jevgenyij Koroljov növendékeként végezte.

Szólistaként olyan együttesek koncertjein lépett fel, mint a Lipcsei Gewandhaus Zenekara, a Moszkvai Szimfonikus Zenekar, a Budapesti Fesztiválzenekar, a Bostoni Szimfonikus Zenekar, a tokiói NHK Szimfonikus Zenekara, a Francia Rádió Filharmonikus Zenekara és a Berlini Filharmonikus Zenekar. Európa-szerte sikeres szólóesteket ad. Más eredményes versenyszereplések után 2007-ben megnyerte a brüsszeli Erzsébet Királyné Versenyt. A hamburgi Zene- és Színházművészeti Főiskola professzora.

© Marco Borggreve

A cseh karmester, nagybőgőművész és zeneszerző, Petr Popelka 1986-ban született Prágában. Tanulmányait először szülővárosa konzervatóriumában, majd a Freiburgi Zeneművészeti Főiskolán végezte. Tizenkilenc évesen a Prágai Rádió Szimfonikus Zenekarának tagja lett, 2009-ben a Bajor Rádió Szimfonikus Zenekarának Akadémiájához csatlakozott.

2015-ben a mödlingi PODIUM fesztivál rezidens zeneszerzője, 2010-től 2019-ig a Drezdai Állami Zenekar első nagybőgőse volt. Itt töltött éveiben alakult ki érdeklődése a karmesteri munka iránt. Pályakezdését Vladimir Kiradjiev, Eötvös Péter, Alan Gilbert, Jaap van Zweden támogatta. Vezette a Norvég Rádió Zenekarát és a Prágai Rádió Szimfonikus Zenekarát. A Bécsi Szimfonikusokkal kötött szerződése öt évre szól.

© Peter Rigaud

A Bécsi Szimfonikusok elődjét, a Wiener Concertvereint Ferdinand Löwe alapította 1900-ban. 1913 óta az együttes otthona a Wiener Konzerthaus. 1916-ban a zenekar egyesült a Wiener Tonkünstler-Orchesterrel, jelenlegi nevét 1933 óta használja. Európa egyik kiemelkedő jelentőségű szimfonikus zenekaraként sikeres hangversenyeket ad hazájában és külföldön, nagy szakmai és közönségsikert kivívó hanglemezeken rögzítve a szimfonikus repertoár remekműveit, különös tekintettel a legnagyobb bécsi mesterek alkotásaira.

© Peter Rigaud

Rangját olyan főzeneigazgatók neve jelzi, mint Wolfgang Sawallisch, Carlo Maria Giulini, Gennagyij Rozsgyesztvenszkij, Vlagyimir Fedoszejev, Fabio Luisi, Philippe Jordan, Andrés Orozco-Estrada. Petr Popelka 2024 óta áll az együttes élén.

A zenekar már 2021-ben is járt a Müpában, akkor Mahler III. (d-mol) szimfóniáját játszották:

Vezető karmester: Petr Popelka

Első vendégkarmester: Marie Jacquot
1. hangversenymester Dalibor Karvay*, Anton Sorokow*
3. hangversenymester Seina Matsuoka
4. hangversenymester Alexander Burggasser

1. hegedű
Stephan Achenbach, Christian Birnbaum, Monika Buineviciute, Franz Fischer, Miriam Magdalena Haniková, Dorice Köstenberger, Orla Kushner, Hyewon Lim, Anastasija Maximov, Claire Nyqvist, Nikolay Orininskiy, Edwin Prochart, Eva-Maria Reisinger, Caroline Sigwald, Ge Song, Birgit Zalodek, Martin Zayranov, Aurora-Irina Zodieru-Luca

2. hegedű
Dominika Falger, Matthias Honeck** (1. szólamvezető)
Libor Meisl, Elzbieta Sojka (2. szólamvezető)
Ioanna Apostolakos, Oliver Breuer, Diana Dascăl, Christian Knaus, Elena Kodin, Helmut Lackinger, Mariam Margaryan-Petkova, Stefan Pöchhacker, Wolfgang Schuchbaur, Maiko Seyama, Agata Sikorska, Renate Turon, Barbora Valečková, Gerald Wilfinger, Alexandra Winkler

Brácsa
Paula Zarzo Rubio (1. szólóbrácsás)
Roman Bernhart, Vera Reigersberg (2. szólóbrácsás)
Natalia Binkowska, Michael Buchmann, Martin Edelmann, Rui Hashiba, Christian Kaufmann, Karl-Heinz Krumpöck, Christian Ladurner, Wolfgang Prochaska, Paul Rabeck, Roland Roniger, Ulrich Schönauer, Isabella Stepanek

Cselló
Christoph Stradner, Michael Vogt*** (1. szólócsellista)
Temesvári Bence, Erik Umenhoffer* (2. szólócsellista)
Leopold Behrens, Bognár György, Maria Grün****, Michael Günther, Günther-Mészáros Zsófia, Nagy Anna, Christian Schulz, Alexandra Ströcker, Romed Wieser, Primož Zalaznik

Nagybőgő
Ivan Kitanović, Ernst Weissensteiner (1. szólóbőgős)
Mohácsi Vilmos (2. szólóbőgős)
Hermann Eisterer, Ivaylo Iordanov, Martin Kabas, Dragan Lončina, Andreas Sohm, Helmut Stockhammer, Hans Joachim Tinnefeld

Fuvola
Erwin Klambauer, Stefan Tomaschitz (1. fuvolás)
Theresia Prinz (helyettes 1. fuvolás)
Esther Gisler-Auch, Simona Pittau

Oboa
Ines Galler-Guggenberger, Paul Kaiser (1. oboás)
Stefanie Gansch (helyettes 1. oboás)
Thomas Machtinger, Peter Schreiber

Klarinét
Gerald Pachinger, Reinhard Wieser (1. klarinétos)
Alexander Neubauer (helyettes 1. klarinétos)
Manuel Gangl, Martin Rainer

Fagott
Johanna Bilgeri, Richard Galler (1. fagottos)
Robert Gillinger (helyettes 1. fagottos)
Magdalena Pramhaas, Ryo Yoshimura

Kürt
Peter Dorfmayr, Michael Stückler (1. kürtös)
Armin Berger (helyettes 1. kürtös)
Josef Eder, Eric Kushner, Markus Obmann, Georg Sonnleitner, Sugár Gergely

Trombita
Andreas Gruber, Matthias Kernstock (1. trombitás)
Heinrich Bruckner, Christian Löw (helyettes 1. trombitás)
Rainer Küblböck

Harsona
Martin Riener, Walter Voglmayr (1. harsonás)
Nikolaus Singhania (helyettes 1. harsonás)
Reinhard Hofbauer, Wolfgang Pfistermüller

Tuba
Franz Winkler

Hárfa
Volker Kempf

Üstdob
Dieter Seiler, Michael Vladar

Ütőhangszerek
Thomas Schindl (stv. Pauke)
Martin Kerschbaum, Friedrich Philipp-Pesendorfer

* az Osztrák Nemzeti Bank által kölcsönzött hangszeren
** a MERITO String Instruments Trust által kölcsönzött hangszeren
*** a Dkfm. Angelika Prokopp Privatstiftung által kölcsönzött hangszeren
**** Bank für Tirol und Vorarlberg AG által kölcsönzött hangszeren