Szakcsi Lakatos Béla a Művészetek Palotája hálás közönségének már nemegyszer megmutatta, hogy egyedülállóan sokoldalú művész. Zongorázott szólóban saját kompozíciókat (Mystic Dreams), játszott nagyzenekari kísérettel klasszikus versenyművet (Mozart: D-dúr „Koronázási” zongoraverseny), és fellépett ifjú jazztehetségek oldalán, a Jazz Showcase 2008 rendezvénysorozat keretében. Hatvanötödik születésnapját amerikai világsztárok társaságában ünnepli, sokadszorra is bizonyítva: művészete arra ér...demesíti őt, hogy a jazzvilág legnagyobbjai közé sorolják.
Az előadóként, komponistaként és zenekarvezetőként egyaránt kiemelkedő, Kossuth-díjas Szakcsi 2007-ben a magyar jazztörténet egyik legendás zenekara, a Magyar Jazz Quartet huszadik születésnapja alkalmából nemcsak újraverbuválta a csapatot, hanem Last Time Together címmel vadonatúj lemezt is megjelentettek együtt. Hogy világsztárokat felsorakoztató együttesével ezúttal erről a lemezről is játszik-e saját darabokat, azt még nem árulta el. Annyit azonban tudhatunk, hogy a partnerei által is képviselt legmodernebb jazzirányzatokat szólaltatják majd meg.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.