A 2009-ben hetvenedik születésnapját ünneplő Szabados György az improvizatív kortárs zene Európa-szerte elismert képviselője. Orvosi diplomát szerzett, zenei tanulmányait magánúton végezte. A hatvanas-hetvenes években itthon politikai okokból csak rendkívül szűk körben, elsősorban egyetemi klubokban koncertezhetett, miközben 1972-ben megnyerte a San Sebastian-i Nemzetközi Jazzverseny nagydíját. Rendszeres külföldi hangversenyezésre, lemezfelvételekre, zavartalan alkotói munkára csak az 198...0-as évek eleje óta nyílik lehetősége.
Zeneszerzői életművében balett, táncopera, kantáta, az 1956-os forradalom emlékére írt mű, valamint számos szóló- és kamarakompozíció található. 1983-ban Liszt-díjjal, 2000-ben Szabó Gábor-életműdíjjal, 2001-ben „A magyar művészetért” díjjal, 2008-ban Gramofon-díjjal tüntették ki. Legújabb szólólemeze, a Boldogasszony földje (Harangok) 2008-ban jelent meg.
Szabados a hetvenes években kortárs zenei műhelyt alapított, majd ennek utódaként létrehozta a MAKUZ (Magyar Királyi Udvari Zenekar) nevű improvizatív társulást, amely azóta is zenei elképzeléseinek első számú megvalósítója. Régi és újabb kompozícióit kiváló fúvós szólisták, valamint három vonós és két dobos társaságában szólaltatja meg a Művészetek Palotájában.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.