A Snétberger New Generation-koncert születése is az új generáció kultúrájára épül; a youtube-on „talált rá” Snétberger Albert Orgon és Kovács Gábor duójára, a Jazzmin Duóra; Albert Nat King Cole-t énekel, és standardeket játszanak sajátos felfogásukban.
Snétberger, akinek 30 év színpadi jelenlét után 2010 nyarán nyílott meg a roma fiatalok számára létrehozott tehetséggondozó iskolája egy Balaton-felvidéki kis faluban, Felsőörsön (Snétberger Zenei Tehetség Központ), minden korábbinál erőte...ljesebben fordult a fiatalok felé.
Háta mögött a szakma nagy 'öregjeivel' együtt töltött évtizedekkel, akik között számos világszár - Bobby McFerrin, Dhaffer Youssef, Trilok Gurtu, Richard Bona, Anthony Jackson, Arild Andersen, Paolo Vinaccia, Patrice Heral, Paolo Fresu, és a hazai jazz szinte valamennyi nagysága - megtalálható; Felsőörsön tizenéveseket tanít és tizenévesekkel játszik, még ha egyelőre közönség nélkül is.
Talán ezzel, a fiataloktól áradó friss inspiráció is magyarázható, hogy a New Generationben, a Művészetek Palotájában debütáló új Snétberger-formációban ugyan ott vannak a Snétbergerre jellemző „sound” alapjai; az akusztikus gitárjáték, annak bossanova-, samba-, latin, jazz-, klasszikus és roma jegyeivel, de hosszú idő után újra az elektromos gitárt is megszólaltatja. Az Ando Dromon edződött Albert Orgon énekel és játszik ütős hangszereken, az amúgy is melódia-központú Snétberger-szerzemények énekhangon szárnyalnak, s mindez Kovács Gábor elektromos zongora- (keyboard-) játékára, sajátos stílusára, valamint a Snétberger 28 éves dobos fia, Tony Snétberger által vezetett ritmus-szekcióra épülve.
Basszusgitáron az a húsz esztendős, a Zeneakadémia klasszikus zenei képzésére éppen most felvételt Bodóczki Ernő játszik, aki Snétbergerrel a nyári zenei kurzuson ismerkedett meg.
A koncert meglepetéseként fellépnek a Zenei Tehetség Központ további fiatal muzsikusai.
A Snétberger New Generation az immár 54 éves, folytonosan újat kereső gitárművész egy izgalmas kalandja, zenei utazása, egyben kihívást jelent a vele együtt koncertező, vagy még éppen egy figyelemre méltó jövő előtt álló fiatal művészeknek is.
Rendező: X-Impress
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.