Az est olyan muzsikus köré szerveződik, aki - a világon alighanem egyedülálló módon - egyszerre orgonista, zeneszerző és népzenész. A Svédország legészakibb vidékén 1961-ben született Gunnar Idenstam a komoly hagyományokkal rendelkező, klasszikus francia orgonistaiskola neveltje is, hiszen a legendás Marie-Claire Alain osztályában tanult. 1984-ben improvizációs nagydíjat nyert az egyik legrangosabb nemzetközi orgonaversenyen, Chartres-ban, s azóta világszerte koncertezik.
Rendkívül ...tág érdeklődési köre különleges muzsikuspartnereket vonz koncertje műsorába. Ennek köszönhetően a sokszor talán arisztokratikus színben feltüntetett orgona, a hangszerek királynője „leveti palástját”, kilép a hagyományos keretek közül, és olyan hangszerekkel folytat majd párbeszédet, alakít ki még sosem hallott hangzásokat, amelyekkel nem gyakran hallható. Ilyen hangszer a koncert „sztárvendége”, a már a középkorban is ismert nyckelharpa („nikkelhárfa”). Ezt a rendkívül érdekes instrumentumot vonóval kell megszólaltatni, de a tekerőlanthoz hasonlóan billentyűkkel rendelkezik, illetve rezgőhúrokkal is fel van szerelve, akárcsak a viola d'amore. A svéd népi hangszert - amelyen némely északi templom freskója szerint az angyalok is játszanak - ma élő egyik legavatottabb specialistája, Johan Hedin szólaltatja meg, aki gyakran játszik együtt Gunnar Idenstammal, és közös lemezt is készített már vele.
Hozzájuk a magyar népzene két kimagasló művésze, a Kossuth-díjas Sebestyén Márta, valamint Szokolay Dongó Balázs csatlakozik, hogy együtt nyújtsanak a közönségnek nem mindennapi élményt népzene és „komolyzene”, leírt műzene és improvizáció, énekhang és hangszer párosításával.
A koncertet 18.30 órai kezdettel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben „Előhang” címmel beszélgetés előzi meg, amelyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az előadásra jeggyel rendelkezők.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.