A New Orleans Swingfesztivál, amelyet a Művészetek Palotája immár harmadszor rendez meg, a tradicionális jazz egyik legfontosabb közép-európai seregszemléjévé nőtte ki magát. Az 1920-as, '30-as évek mára klasszicizálódott kompozíciói mellett a repertoárban ezúttal is helyet kapnak a negyvenes-ötvenes évek swinges lüktetésű örökzöldjei, illetve - kuriózumként - magyar, cseh és olasz nyelvű swingszerzemények.
Az első estén a trombitás-énekes Bényei Tamás széles körben ismert, népszerű zenek...ara, a Hot Jazz Band, illetve az elképesztően virtuóz cseh zongorista, a 2005-ös swingfesztiválon is nagy sikert aratott Jakub Safr és kilenctagú formációja, a Shaffer's Riffers lép színpadra.
Szombaton a fesztivál házigazdája, a klarinétos-szaxofonos Finok Zoltán vezette Jazz Steps után napjaink legsikeresebb olasz swingzenekara, a Louis Armstrong-féle 1929-es chicagói Hot Five sessionök forró hangulatát idéző Milano Jazz Gang muzsikál.
A harmadik napon a tradicionális jazzszaxofonozás nagymestere, a világhírű Scott Hamilton saját kvartettjével különös időutazásra invitálja a hallgatót. Feleleveníti a negyvenes-ötvenes évek Amerikájának legfontosabb stílusirányzatait, s megidézi a nagy szaxofonos példaképek - Ben Webster, Lester Young és Coleman Hawkins - szellemét.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.