Nyári Károly tavalyi teltházas koncertje után második alkalommal köszönti az igényes zenét kedvelő közönséget az ország legnagyobb koncerttermében, eddigi legkülönlegesebb koncertjével.
A nagyszabású könnyűzenei koncerten a MÁV Szimfonikus Zenekar kíséri a világsztárok által is elismert zongoravirtuózt, hogy 30 év után először eredeti, nagyzenekari hangszerelésben szólalhassanak meg a magyar könnyűzene legendáinak legnagyobb slágerei.
A bámulatosan gazdag zenei fantázia jegyében foga...nt nagykoncert különlegessége, hogy a művész legszebb és legkedveltebb saját dalai mellett, Cserháti Zsuzsa, Máté Péter, Szécsi Pál legendás slágereit és a legnagyobb magyar filmslágereket eddig szimfonikus nagyzenekari, valamint big-band hangszerelésben élőben nem hallhattuk.
Nyári Károly koncertjeit évről évre telt házak fémjelzik. A minden bizonnyal nagysikerű koncert középpontjában, mint eddig is a zongora és az ének kapja a főszerepet. A világszínvonalú látvány és a kitűnő rendezés Kovács Kristóf munkáját dicséri.
Rendező: Charles Music Művészeti Produkciós Kft.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.