A hatodik alkalommal megrendezett MOL Jazzfesztivál Budapest a Fekete-Kovács Kornél vezette Modern Art Orchestra hangversenyével kezdődik, melyen a zenekar két tagjának Bacsó Kristóf szaxofonosnak és Oláh Szabolcs gitárosnak külön erre az alkalomra komponált szerzeményei csendülnek fel. Különleges izgalmat ígér, hogy a szerzemények szólistái nem a szerzők, hanem a fiatal jazzgeneráció két kimagasló tehetsége, Bolla Gábor szaxofonos és Fenyvesi Márton gitáros lesznek.
Louis Scl...avis francia zeneszerző, klarinét- és szaxofonművész legutóbb Aldo Romano African Flashback-projektjével lépett fel a Művészetek Palotájában. A mostani előadás szintén különleges: ezúttal is vetítéssel összekötött koncertet hallhat és láthat a közönség, az állóképek helyét azonban egy film veszi át. Charles Vanel 1930-as alkotása, a Dans la nuit („Az éjszakában”) az egyik utolsó francia némafilm volt, s bár 2001-es felújítása előtt nem híresült el, sokak szerint olyan filmtörténeti jelentőségű mű került ismét a fókuszba, amely a hűtlenség és a fizikai erőszak nyílt ábrázolásával, realista hangvételével jóval megelőzte korát. Benne egy kőfejtő munkás sorsa bontakozik ki, aki egy robbanás során olyan súlyos arcsérüléseket szenved, hogy sebei elrejtésére fémmaszkot kell hordania. Nehéz helyzetét családi botrány fokozza: amíg ő éjszakai műszakban a bányában dolgozik, felesége szeretőt tart. Louis Sclavis a filmrendező Bertrand Tavernier felkérésére komponálta meg a film zenéjét, amely nem csupán hangulati aláfestésül szolgál, hanem szívbemarkoló, drámai erejű önálló alkotásként is megállja a helyét. Sclavis a kompozíciókban kétségkívül felbukkanó romantikus, nosztalgikus elemek ellenére sem helyezte vissza zenéjét a film saját idejébe. Modern megközelítésével, illetve a kortárs jazzszíntérről ismerhető improvizációival határozottan elkerüli, hogy műve szimpla tílusgyakorlatként, historikus rekonstrukcióként hasson.
A fesztivál további koncertnapjai:
Szeptember 18-19-20., 19.00-24.00 a Ferencvárosban
Szeptember 21. 19.30-22.00 Zárókoncert a Művészetek Palotájában
Bővebb információ: www.bmc.hu/jazzfesztival
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.