Malek Andrea ezúttal különleges produkcióban jelenik meg a Művészetek Palotájában. A kora tavaszi időpontban karácsonyi hangulatot idéz fel családjával, legalábbis ami a családi együttlétet illeti. Karácsonykor fordul elő leginkább ugyanis, hogy a nagy család három generációja összeül a vacsora után és színvonalas kamarazenélésbe kezd. Olyannyira színvonalasba, hogy most a közönségnek is megmutatják, milyen, ha a négy zongorista, a három zeneszerző, a két zenetanár, a két trombitás, a háro...m énekes az ütőhangszeressel és a család gitáros tagjával áll együtt a színpadon.
Az ötlet ifj. Malek Miklóstól származik, akiben jogosan felmerült: ha már ilyen szép számban és ilyen sokféle módon művelik együtt és külön a zenélést, érdemes lenne ezt a közös élményt a közönség elé tárni.
A középpontban természetesen Malek Andrea és kiváló muzsikusokból álló MA Bandje lesz majd. A musicalénekes-színész jelenleg Bécsben él, de gyakran vesz részt itthoni produkciókban is. Gond nélkül kalandozik a jazzben, a musical világában, örömmel énekel latin zenét, s mindezt természetes és közvetlen hangnemben.
A családtagok a legkülönfélébb párosításban állnak majd színpadra, s az est sok sok meglepetéssel szolgál majd. Amit már most elmondhatunk: a műsor mindent magában foglal Malek Miklós Hofi-korszakától a sanzonversekig és a Macskafogó filmzenéig, Toldy Mária énekesnői pályafutásától ifj. Malek Miklós tengerentúli produceri és dalszerzői működéséig, Walter Lochmann bécsi és nemzetközi szerzői és muzsikusi sikereitől ifj. Princz Gábor és Princz Péter zenei szárnypróbálgatásaiig.
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.