A Budapest Jazz Fesztivál programja a modern jazz legfontosabb alakjait vonultatja fel, emellett lehetőséget kínál a fiatal tehetségek, friss hangok bemutatkozására, és igyekszik minél több közös produkciót színpadra állítani a magyar és nemzetközi jazz kiválóságainak részvételével.
Az idén nyolcadik évébe lépő fesztivál a spanyol és a belga jazzt helyezi a középpontba. A tematika ötletadója nem titkoltan a soros európai uniós elnökség, amely tisztségben egymást követi Spanyolország, Belg...ium és Magyarország.
Az ötnapos fesztivál zárókoncertjét a kiváló német zongorista, Hans Lüdemann triója kezdi. A korábban főként afrikai zenészekkel játszó, illetve szándékosan elhangolt zongorájáról ismert Lüdemann ezúttal egy másik oldaláról mutatkozik be. A vadonatúj formációban a hazai közönség számára már régi jó ismerősként visszatérő bőgőst, Sébastien Boisseau-t, továbbá az európai jazz fősodrában jeleskedő dobost, Dejan Terzicet találjuk.
Az est második felében a magyar folk-jazz emblematikus figurája, Dresch Mihály és az afro-amerikai Lafayette Gilchrist közös produkciója látható. A David Murray zenekarában elhíresült zongoristát a szaksajtó szimplán Thelonius Monk örökösének nevezi. A ritmusszekciót a szintén amerikai „csodadobos”, Hamid Drake, valamint a legkeresettebb hazai bőgős, Szandai Mátyás alkotja.
Rendező: BMC
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.