Bizony nem voltam én sem az,
akit a családfők kegyelnek.
És időm sem volt - az igaz -
kikönyörögnöm a kegyelmet.
József Attila: Irgalom
Lassan húsz éve mondom és énekelem József Attila verseit önálló esteken. Három előadásommal - „Légy ostoba!” (1991), „Milyen jó lenne nem ütni vissza” (2000), „Tudod, hogy nincs bocsánat” (2005) - több mint hétszáz alkalommal álltam színpadra itthon és határon túl, néha még a tengeren is túl. Jordán Tamás, Kiss Csaba ...és Vidnyánszky Attila vezettek és segítettek ezen az úton. Harmadik műsoromat ma is játszom.
Nem terveztem újabb összeállítást József Attila műveiből. Meglepetésként ért a Müpa felkérése, és ijedtemben igent mondtam, mivel szabad kezet kaptam. Így régi vágyamat valósíthatom meg egyetlen koncert erejéig. A Tanítások-ra építhetem fel a műsort, melyeket még sosem adtam elő. Cserhalmi Györgyöt és Márta Istvánt hívtam segítségül, az új versfeldolgozásokat Madarász Gábor készíti, és egyben ő is fogja össze a zenekart.
Szeretettel várom Mindannyiukat!
József Attila alázatos szolgája,
Hobo
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.