A Budbudas zenekar 2000-ben, a „DJ-k kontra akusztikusok” elnevezésű, trafóbeli projekt során szerveződött. Elsősorban koncertzenekar, amely olyan professzionális zenészekből, DJ-kből és VJ-kből (video jockeykból, „látványmesterekből”) jött létre, akik egyszerre „közkatonák” és „kapitányok”: egy-egy fellépésen mindenkinek eljátsszák egy kompozícióját, s erre az időre a szerző válik csapatkapitánnyá.
Összjátékuk magával ragadó, és ezt esetükben azért is fontos aláhúzni, mert az akusztikus z...enei szcéna és az elektronikus zenei irányzatok képviselői sokáig csak gyanakodva kerülgették egymást. A Budbudas kebelében a két tábor egymásra talált; rendkívül kreatív együttes játékuk hallatán óhatatlanul új jelzőkön, új stílusbeli meghatározásokon kell törnünk a fejünket. A Budbudas vadonatúj kompozíciókkal, több ősbemutatóval készül a Művészetek Palotájába.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.