Ha valaki gyerekkorában olyan klasszisok között mozog, mint Nat King Cole, Dizzy Gillespie, Sarah Vaughan vagy Buddy Rich, ráadásul hároméves korában már hallás után zongorázik, annak nagy esélye van, hogy a legjobbak között köt ki. Jesus ‘Chucho‘ Valdést így már egy ideje a világ legjobb zongoristái között tartják számon. Erről hat Grammy-díja is tanúskodik, és persze az életmű, melyet a kubai zongorista eddig maga mögött tudhat. A hetvenes évek legendás latin jazz-zenekara, a...z Irakere az, ami leginkább ismertté tette a kubai jazz egyik nagykövetét. A zenekar jelentőségét így határozta meg: „mi voltunk az első zenészek, akik Dizzy, Clifford Brown és Charlie Parker játékát a tánczenével ötvöztük a kubai zenében". Az Irakere sok tehetséget nevelt ki, Kuba legjobb zenészei fordultak meg a zenekarban az évtizedek során (Paquito d'Rivera, Arturo Sandoval).
Híres zenekara mellett Valdés számos más projektben is részt vesz. Latin jazz-kvartettjével turnézik, jazzfesztivált rendez vagy más stílusokat próbál ki. Szerepel például az egyik legismertebb flamencoénekes, Diego El Cigala legújabb lemezén, melyen a lágy kubai dallamokat az érdes hangú flamencoművész teszi teljesen újszerűvé.
A közel hetven éves zongorista káprázatosan virtuóz, könnyedén váltogat a stílusok között, felejthetetlen hangulatot teremtve a fellépésein. Remek zenekarában húga, Mayra Caridad Valdés énekel, jazzt ugyanolyan jól, mint a tradicionális kubai dalokat.
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.