A 30Y az elmúlt év legnagyobb rockzenei sikersztorija: a 2005 óta négy (!) albumot megjelentetett csapat klubzenekari státuszból a nyári fesztiválok nagyszínpadaiig repült, alkalmanként tízezrek előtt játszva. Szövegcentrikus gitárzenéjüket eleinte sokan hasonlították a Kispál és a Borzhoz, ma viszont már ők a hivatkozási alap a közönség és a fesztiválszervezők számára. Zenei világuk pedig igencsak kiszínesedett. A '90-es évek rockjában gyökeredző húzós alapok (Nirvana, Pearl Jam) fölé egy...re komplexebb zenei megoldások kerültek (Queen-szintű vokálok, Muse-szintű progresszív hangszerelés); nem véletlenül ítéli őket a hazai zenei szaksajtó a legmagasabb színvonalú rockprodukciónak.
A hangos-ugrálós-dinamikus koncertek mellett azonban lírai énjüknek is igyekeznek teret engedni. Különleges alkalmakkor csokorba szedik a „rendes” bulikon ritkán (vagy egyáltalán nem) játszott, melankolikusabb, intimebb dalaikat, és „Szentimentálé” koncertet adnak. Első ilyen budapesti fellépésüket a Múzeumok éjszakáján celebrálták a Petőfi Irodalmi Múzeumban, táblás ház előtt. A közönség folytatást követelt, ám a csapat kivárta a megfelelő alkalmat, s ez most érkezik el.
„Mikor színpadra lép Beck Zoli, és felsikít a fiatal közönség, arcára zavart mosoly ül ki, és félő, hogy egyszer bocsánatot kér, amiért ott mer lenni. […] Ez az a mentalitás, ami a legjobban jellemzi őket. Őszinte, erős hanganyag, ami a tagok közönség felé irányított alázatával és köszönetével párosul. Ez a hozzáállás igazán egyedinek számít a »túl-sztájlingolt«, színpadon vonagló, önjelölt tinisztárok mellett.” (Erdei Zsófi, nol.hu)
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.