A 60 éves Honvéd Együttes mindig is a társművészetek egyfajta szimbiózisa volt, hatáselemek sokfélesége, hihetetlenül széles dinamikai skála és műfaji gazdagság összegződése. Az együttes két művészeti kara, a Honvéd Táncszínház és a Honvéd Férfikar partnereikkel az est első részében egy különleges tánc ősbemutató kíséretében szólaltatják meg Tolcsvay László Testamentom című művét.
Orff a Carmina Buranát egy bajorországi kolostorban talált, 18. századi gyűjtemény verseire írta, s bár elsőso...rban koncertműként vált világhírűvé, eredetileg színpadi alkotásnak képzelte a szerző. Ennek megfelelően számos - csak Magyarországon is több - szcenírozott verziója ismeretes. Ennek a produkciónak az igazi különlegességét az adja, hogy nem egyszerűen oratórikus előadás tánccal, hanem mozgásával a kórus is a színpadkép főszereplőjévé válik. Zsuráfszky Zoltán koreográfiájának köszönhetően a tételek atmoszférája, karaktere, belső dinamikája rendkívül látványos formában jelenik meg.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.