A Csokonai és Prima Díjas Nyírség Táncegyüttes az utóbbi évek legsikeresebb táncszínházi műsorait mutatja be egy este, egy előadásban. A „Három az egyben” című műsorban „A ti unokáitok vagyunk”, az „Utóirat” és a „Dalra, táncra, maskarára! című táncjátékok legszebb pillanatait élhetik át a nézők: az első részben a keresztelőtől a hagyományok átadásáig jelennek meg az emberi élet fontosabb eseményei, a másodikban a katonáskodáshoz kapcsolódó emlékek, érzések és mozdulatok villannak fel, a h...armadikban pedig a bővérű humorral átszőtt farsangi népszokások elevenednek meg.
Támogatók: Nyíregyháza Megyei Jogú Város Önkormányzata, Nemzeti Kulturális Alap
Rendező: Nemzeti Táncszínház
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.