Isten elrendeltetése, melyet Mózes által küldött el az emberiség számára. A főhős szétválasztotta a Vörös-tengert, a sziklából vizet tudott fakasztani és negyven éven keresztül a rabszolgaságból kimenekített népét a Sínai-sivatagban megpróbálta megnevelni, ami természetesen nem sikerült neki, mert ez a Mindenható privilégiuma, illetve minden ember saját elhatározása, aki önmagát egy magasabb minőségbe, jobbá kívánja tenni.
Gyermekorom egyik nagy élménye volt, amikor nagymamám, Guttmann Am...ália, szegény tokaji gazdálkodó zsidók ötödik gyermekeként a Testamentum vidéki legendái szerint elmesélte nekem, hogy Mózest csecsemőként elvitték a fáraó udvarába, ahol a hatalom tulajdonosa azt mondta alattvalóinak: Tegyetek két tányért elé, az egyikben legyen parázs, a másikban pedig arany, és ha a kisded ahhoz a tálhoz nyúl, ahol az arany van, halálra van ítélve, ha azonban a parázstálhoz nyúl, életben maradhat. A kisgyermek természetes ösztönei az arannyal telített tál felé vitték el a kezét, de egy védőangyal a parázzsal teli tálhoz lehelte a gyermek kis tenyerét. Megmenekült. Az emberiség történetének egyik legnagyobb legendája, Mózes és népének története innen indult. A Tízparancsolat kőbe vésett törvényei a mai napig a legmeghatározóbb parancsolatok azon emberek számára, akik meg akarnak felelni a Mindenség Urának.
A táncszínházi előadás a csodák világát, valamint a saját magával küzdő Mózes és a Jó Istennek megfelelni vágyó ember belsőséges harcát, gondolatait, küzdelmét eleveníti meg. Nagymamám utolsó története azt mesélte el, hogy Mózes, aki már vénséges vén ember volt, amikor a népe az ígéret földjére lépett, ezt kérte a Mindenhatótól: Csak egy madárka szeretnék lenni egy fán, engedd meg, hogy láthassam a Te csodálatos adományodat. Az Úr azonban elutasította Mózes kérését: Nem! Nem! És nem!
A válasz elgondolkoztató…”
Markó Iván
További előadások: Fesztivál Színház, december 27., (19.00)
Rendező: Nemzeti Táncszínház
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.