A Magyar Táncművészeti Főiskola a kilenc éves szakmai képzés során a klasszikus balett évszázados hagyományait oktatja; de úgy, hogy felkészíti az iskolából kilépő növendékeket arra, hogy a közelmúlt, a jelen, sőt a jövő koreográfusainak elképzeléseit is híven tudják tolmácsolni.
A vizsgaelőadás - melynek most előzetesét láthatják az érdeklődők - mindenkor a fiatal táncosok technikai felkészültségén túl művészi sokoldalúságát mutatja be: azt, hogy a klasszikus / neoklasszikus koreográfiák...at táncolva hogyan teszik élővé az évszázados értékeket; azt, hogy a klasszikus balett formanyelvén építkező mai alkotók darabjait mi módon tolmácsolják az értő közönségnek; de akár azt is, hogy egy-egy koreográfus rájuk-nekik-velük készült vadonatúj alkotásait miképpen tudják szinte az alkotás pillanatában színpadra állítani.
A három rész a fiatalok sokoldalúságát mutatja meg: a klasszikus repertoárt a Petipa: Don Quijote-szvitje képviseli, a mai alkotásokat Marc Ribaud - Prokofjev muzsikájára született - koreográfia; a két nagy formátumú darab között pedig a legvirtuózabbak koncertszámaiban gyönyörködhetünk. Az iskolába kilenc évvel ezelőtt belépő gyerekek mára a hazai és külföldi közönség és együttesvezetők figyelmére érdemes, ifjú művészekké értek, akik várják Önöket is, kedves Nézőink!
Rendező: Nemzeti Táncszínház
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.