„Zorba története mély hatást gyakorolt rám. Egy ember, akit a tánc legmélyebb bánata után is visszavezet az élet napos oldalára, aki sorscsapásai után talpra áll. Hiszem, mindannyian ilyen emberek szeretnénk lenni.
Az író, a zeneszerző, a koreográfus igyekszik Zorba történetét hűen a közönség elé tárni, de eszköztáruk különbözősége miatt ugyanazt a célt eltérő módon tudják elérni. Az író egy mondattal olyan hatást ér el, amelyet a tánc nyelvén szinte vissza sem lehet adni, de olykor egy mo...zdulat sokkal kifejezőbb!
Megpróbáltam Zorba pozitív egyéniségéhez igazítani a darabot úgy, hogy a cselekmény drámai fordulatai mindemellett megmaradjanak. Kívánom, hogy az az igyekezet, mellyel Zorba a Krétára érkező John európai konvencióktól terhes lényét az életöröm felé próbálja terelni, Önöknél is táptalajra leljen, és az előadás után lélekben gazdagabban térjenek haza otthonukba.”
Harangozó Gyula
Rendező: Nemzeti Táncszínház
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.