A Magyar Balett Színház és a cseh South Bohemian Ballet közös estjének kertében a magyarországi közönség első ízben láthatja a világhírű cseh koreográfus, Jiří Kylián egyik remekművét, „Un ballo” címmel. A Ravel két gyönyörű zeneművére komponált táncmű valódi ékköve a kortárs balett művészetnek. Világszerte nagy sikerrel játsszák.
E mellett a két együttes fókuszába a cseh táncélet egyik legkiemelkedőbb fiatal alkotójának, Václav Kunešnek a műve áll. A Jiri Kylián „műhelyéből” érkezett és m...a már saját együttesével dolgozó koreográfus alkotásaival Európa neves színpadai mellett a tengerentúlon is jelentős sikereket arat. A Magyar BalettSzínház és a cseh South Bohemian Ballet táncművészeinek interpretálásában láthatja majd a közönség az alkotó egyik legsikeresebb munkáját, amelyet Nina Simone személyisége, munkássága és - nem utolsó sorban - zenéje ihletett.
A cseh táncélet két kiváló személyisége mellett a Magyar BalettSzínház balettigazgatójának - és egyben a cseh South Bohemian Ballet művészeti vezetőjének -, Egerházi Attilának az első esten egy vadonatúj alkotását mutatják be a két együttes balettművészei. A második esten a hazai alkotó egy korábban koreografált művét, a „Tűzmadár” című darabot láthatja a közönség.
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.