Bezártság és izoláció. Szabadság és végtelenség. Frenák Pál koreográfus új előadása a bennünk és körülöttünk emelt falakról és határokról, illetve azok túllépéséről szól - legyenek ezek pszichológiai, történelmi, szociális vagy fizikai határok. Mi az, ami bezár és elválaszt minket? Mi az, ami megnyit és felszabadítja a korlátokat? Hogyan működik a fantázia, a képzelet? Hogyan konstruálunk új, párhuzamos valóságokat azért, hogy élhetővé tegyük jelenünket vagy újrarajzoljuk a múltunkat?
...>
A koreográfus számára - az őt hosszú évek óta foglalkoztató repülés motívumán túl - William Wharton, amerikai író 1978-as Birdy című regénye, illetve Alan Parker e regényt feldolgozó, azonos című filmdrámája, valamint Raymond Depardon San Clemente című dokumentumfilmje szolgált inspirációul. A táncosok mellett egy New Yorkból érkező női DJ áll a színpadon, így az előadás hangkulisszája is nemzetközi együttműködés eredménye. A társulattal rendszeresen együttműködő francia komponista, Fabrice Planquette elektroakusztikus zenei világa ezúttal klasszikus zenei betétekkel egészül ki, elsősorban Johann Sebastian Bach csellószvitjeire építve, egy fiatal spanyol csellóművész-tehetség élő játékával a színpadon. Ahogy azt az alkotótól megszoktuk, az új produkció is izgalmas és egyedi térélményt kínál.
A Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében megvalósult produkció.
Rendező: Művészetek Palotája, Nemzeti Táncszínház
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.