Hagyományaihoz híven zenekari esttel zárul a Mini-Fesztivál, a 20-21. század zenéjének fontos fóruma, fiatal és idős generációk, közelmúlt és jelen találkozási pontja. Mint oly sokszor, a műsor ezúttal napjaink zeneszerezésének színes tablójából válogat, valamint felhívja a figyelmet azokra a jelentős alkotásokra, amelyeket egykor talán ünnepeltek, de amelyekre ma már nem jut elég figyelem. A koncert első részében a jelen hangjai szólnak: a negyvenöt éves Kovács Zoltán - az Operaház zeneka...rának fagottművésze - tizenkét csellóra írt, A kerekasztal lovagjai című művét bővítette ki és hangszerelte át, ebből lett a Vae victis („Jaj a legyőzötteknek!”) címet viselő nyitány. A mű távolból közelítő indulótéma fokozása az apokaliptikus végpontig, Sosztakovics zenéje előtti tisztelgésként. Tóth Péter Petrarca daloskönyvéről elnevezett kompozíciója műfajilag izgalmas: a szerző szerint az opera és a szimfónia keveredéséről van szó ebben mintegy 12 perces zenekari dalban, amelynek befejezéséhez gyermekkar kapcsolódik, angyalok énekével emelve az egekbe a földi szerelmet. A budapesti Szent István-bazilika Junior Prima-díjas orgonaművésze, Virágh András Gábor 2013 óta diplomás zeneszerző is. Concerto for Orchestra című kompozíciója 2012-ben keletkezett, egy szaxofonverseny nagyzenekari változataként.
A hangverseny második részében a Mini-Fesztivál egyik alapítója, az 1997-ben elhunyt Durkó Zsolt nagyszabású oratóriuma hangzik el, amely a szerző egyik legjelentősebb műve, egyben az 1970-es évek magyar zenéjének emblematikus alkotása.
Rendező: Magyar Zeneművészeti Társaság, Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.