A Művészetek Palotája először 2008-ban megrendezett újévi hangversenye nem a máshol szokásos „könnyedebb komolyzenével” köszönti az új esztendőt, hanem a kétszáz éve elhunyt Joseph Haydnnak a teremtés csodáját hangokba foglaló, varázslatos oratóriumával. 2009-ben így a koncert egyben a bécsi klasszicizmus - és az egyetemes zenetörténet - egyik legnagyobb lángelméje előtt tisztelgő Haydn-évnek is nyitánya. Az előadást ezúttal is Haydn műveinek egyik legavatottabb és leginvenciózusabb tolmác...solója, Fischer Ádám irányítja, aki 1987-ben részt vállalt az eisenstadti Haydn Fesztivál és az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar életre hívásában, amely együttesnek mindmáig művészeti vezetője.
A Sir Thomas Beecham által alapított Londoni Filharmonikus Zenekar a világ egyik legjobb szimfonikus együttese. Meghívását és társkórusának felkérését nemzetközi rangjuk mellett az is indokolja, hogy Händel oratóriumai Haydnt éppen Londonban ihlették meg, és ott töltött éveiben lett kora legmegbecsültebb zeneszerzőinek egyike.
Az oratóriumot, amelyen szerzője két évig dolgozott, 1798 áprilisának végén mutatták be Bécsben. „A teremtés azóta az európai zene egyik emblematikus remekműve lett, ikonná vált. De nem csak az ereklyének kijáró tisztelet az oka annak, hogy ez a mű a hangversenyélet repertoárjának kötelező darabjai, Bach passiói, Händel oratóriumai és Beethoven Missa solemnise mellé került. A teremtésre szükségünk van. Vágyunk arra, hogy valaki ismét megmutassa a világ szépségeit, és azt az érzést közvetítse, hogy jó élni a földön. Ezért válhat A teremtésből a mindenkori újrakezdés zenéje.” (Batta András)
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.