Négy stílusból válogatott a Próbatermi vendégség sorozat második estjének házigazdája, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója, Kocsis Zoltán. Mozart g-moll kvintettje, amely a híres, 'nagy' g-moll szimfónia sötét, melankolikus világával rokon, a kamarazene-irodalom egyik csúcsa. Éppen száz évvel későbbi Antonín Dvořák 1887-ben komponált, különös hangszer-összeállítású, valódi basszus hangszer nélküli Terzettója, amely szintén érett kori alkotás, a nagyszerű VII. és a VIII. szimfó...niák között keletkezett. A korszakok kapcsolódását jelzi, hogy a koncerttermekbe utat nem talált, tizenkétfokú, strukturalista műveiről ismert Anton Webern még Brahmsra emlékeztető, tetszetős romantikus stílusban írta meg azt a zenét 1905-ben, amely csak rendkívül későn, halála húsz évvel, 1965-ben után jelent meg Lassú tétel (Langsamer Satz) címmel - ezt is hallhatjuk a zenekar nagyszerű muzsikusainak a tolmácsolásában. Richard Strausstól szintén egy olyan kompozíció került a műsorba, amely szinte soha nem csendül fel a nyilvánosság előtt, hiszen a német zeneszerzőnek legtöbbször szimfonikus költeményeit, dalait, operáit játsszák. A Szimfónia három nagyszabású, fúvósegyüttesre írott alkotásainak egyike. A második világháború után néhány héttel, 1945 júniusában befejezett alkotás alcíme - Vidám műhely - különösen cseng, de a nyolcvanegy éves zeneszerző az egy-két évvel korábbi Első szonatinára utal vissza vele, amelyet még nagybetegen komponált, ellenben ezt már egészségesen. A mű ajánlása 'az isteni Mozartnak' szól, 'egy hálatelt élet végén'.
Rendező: Nemzeti Filharmonikusok
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.