A Müpa nagy sikerű orgonapárbajainak történetében ez a harmadik „összecsapás”. A mostani párbaj közönsége többek között arra is választ kap, hogy milyen improvizációs feladatokat kellett a 17-18. századi orgonistáknak megoldaniuk, amikor egy-egy jelentős templomi állásra pályáztak.
Karosi Bálintot nem kell bemutatni, hiszen orgonistaként és zeneszerzőként egyaránt bemutatkozott már a Házban. A bostoni First Lutheran Church orgonistája, a 2008-as lipcsei Bach-verseny győztese, Junior Prim...a-díjas. „Ellenfele' ugyancsak nagy tapasztalattal rendelkezik a historikus orgonák és a 17-18. századi improvizációs zenei gyakorlat területén. Sitze de Vries 15 díjat nyert különböző nemzetközi orgonaversenyeken, melyre a koronát a 2002-es improvizációs első díj tette fel Haarlemben.
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.