Ezekben az években jó néhány kiugróan tehetséges és elhivatott fiatal magyar zongoraművész kezdi pályáját. Bármelyikükből lehet egy Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Schiff András. Palojtay Jánosból is, bár ő még félig diák: jelenleg Stuttgartban, Kirill Gersteinnél tanul. 2011-ben szerezte meg diplomáját a budapesti Zeneakadémián Kemenes András, Wagner Rita, Nagy Péter, Csalog Gábor, Gulyás Márta, és a salzburgi Mozarteumban Rohmann Imre növendékeként. A santanderi nemzetközi versenyen 2012-ben... harmadik helyezést ért el, életrajzából azonban feltűnő módon hiányoznak a trófeák. Versenykerülőnek mondja magát, inkább koncerteken szeret megnyilvánulni; nem a fecsegő felszín, hanem a hallgató mélység érdekli. Már huszonegy évesen, 2008-ban szólóestet adott a Tiszadobi Zongorafesztiválon, 2012 tavaszán pedig Christopher Hogwood vezényletével játszott a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara kíséretével.
A koncertet 18.30 órai kezdettel, Előhang címmel beszélgetés előzi meg, amelyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az előadásra jeggyel rendelkezők.
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.