Három évszám: 1894, 1905, 1911 - a koncerten elhangzó alkotások dátumai jól mutatják, mely kor zenei terméséből válogat Kocsis Zoltán a hagyományosan Bartók Béla halála évfordulójának előestéjén rendezendő hangversenyen. A koncerten az is kiderül majd, hogy stilisztikailag is összetartozó alkotásokról van szó. A Mallarmé-költemény ihlette, 1894-ben befejezett Egy faun délutánja új irányt mutatott a jövő komponistáinak és hangszerelőinek. Debussy a szimfonikus együttest azelőtt nem ismert m...ódon, afféle zenei palettaként használta: új színeket kevert ki általa, és csak nagy ritkán használta valamennyit egyszerre. Az eredmény: valóságos színorgia, valamint a töredezett dallamoknak köszönhetően afféle impresszionisztikus tablók sorozata. Az 1905-ben írt, Három szimfonikus vázlat alcímet viselő A tenger ennek a technikának a kiteljesedése. A tételek - Hajnaltól délig a tengeren, Hullámok játéka, A szél és a tenger párbeszéde - hangulatok, mozgások franciásan kifinomult ábrázolásai.
Debussy az opera terén is korszakalkotó opusa, a Pelléas és Mélisande döntően hatott Bartók egyetlen operájára is, a Balázs Béla misztériumjátékára készült és középkori legendán alapuló remekműre. A kétszereplős lélektani dráma férfi és nő már-már kibogozhatatlanul bonyolult kapcsolatában lezajló folyamatok egyéni hangú ábrázolása. A két énekes szerepet a hazai operai szcéna jeles személyiségei keltik életre a koncerttermi változatban.
Rendező: Nemzeti Filharmonikusok
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.