Amikor Dohnányi Ernő, a Magyar Rádió zeneigazgatója intésre emelte karmesteri pálcáját - ahogy egy korabeli újság fogalmazott - „nemcsak egy hangverseny első ütemei szólaltak meg a Magyar Művelődés Házában és a mikrofonok révén százezernyi rádiókészülékben, hanem életre kelt a rádió egy régi terve és nagy sikerre hivatott újítása is”. Az egykori Népoperában, majd Városi Színházban, azaz a mai Erkel Színházban rendezett hangverseny a Rádiózenekar születésnapja: 1943. október 7-én Liszt Fere...nctől a Les Préludes, Chopintől az f-moll zongoraverseny (Károlyi Gyula szólójával), Dohnányitól a Szimfonikus percek, Csajkovszkijtól az V. szimfónia hangzott el - igazán grandiózus művek. Az egykori híradások le is szögezik: nem egy alkalmi együttes, hanem egy telivér társaság (rádiózenekar) produkcióját hallottuk. A nagy lendülettel induló zenekar tíz koncertből álló hangversenysorozatot hirdetett, amelynek második estjét még meg is tartották, a többit azonban elsöpörte a háború.
Az MR Szimfonikusok jubileumi bérletének első hangversenye a nevezetes bemutatkozó est műsorát ismétli meg és idézi fel, s természetesen megszólal Dohnányi egyik legbriliánsabb partitúrája is. „Csupa harmónia, csupa formásság és könnyedség ez a pompás kis bagatell - lelkesedett a Szimfonikus percek premierje után Tóth Aladár -, ahol csintalankodik vagy szeszélyeskedik, ott is csupa dalolás, szellemessége egyúttal mindig lelkesség is, azaz olyan divertimento, mely nemcsak a szellemet szórakoztatja, hanem felüdíti a lelket is. Lebilincsel és felszabadít”.
Rendező: MR Zenei Együttesek
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.