A Magyar Zeneművészeti Társaság - immár 19. alkalommal megrendezett - Mini-Fesztivál koncertsorozata a 20-21. század zenéjének meghatározó fóruma, amelyet Durkó Zsolt zeneszerző hozott létre azzal a céllal, hogy lehetőséget teremtsen a kortárs zene értékes és ritkán hallható kompozícióinak a megszólaltatására. A fesztivál kitűnő együttesei és szólistái az évek során ötszáznál több művet mutattak be.
A Mini-Fesztivál előző koncertjein elhangzott kamara-, illetve kórusművek után ezútt...al zenekari darabok szerepelnek a műsoron. A főszereplő a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara lesz Pál Tamás vezényletével. Bánkövi Gyula műve Magyarországon most hangzik el először, Dubrovay László Vonósszimfóniája Bartók Béla emlékére készült 2005-ben.
Az est második része a magyar zeneszerzés korábbi évtizedeire tekint vissza: Durkó Zsolt alkotása 1965-ös dátumot visel, Sugár Rezső Epilógusa pedig 1974-ben született.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.