Zubin Mehta, a világhírű karmester tizenhat éves korában került a Bécsi Zeneakadémiára, ekkor kezdődött karmesteri karrierje. Kilenc évvel később már a Bécsi Filharmonikusok karmesteri pulpitusán állhatott, nem sokkal később a Berlini Filharmonikusokat is vezényelte. Zeneigazgatója volt a Montreali Szimfonikus Zenekarnak, a Los Angeles-i, az Izraeli és a New York-i Filharmonikus Zenekarnak. Rendszeresen vezényel Európa legfontosabb operaházaiban: Covent Garden, Wiener Staatsoper, milánói T...eatro alla Scala. A Maggio Musicale Fiorentino zenekarhoz fűződő szoros kapcsolata nyomán az 1986-os szezon óta számos nagyszabású koncert- és operaciklus jött létre - olyan produkciók, mint Wagner Ringje, a Mozart-Da Ponte-trilógia, Schönberg Mózes és Áronja (az előadás elnyerte az Abbiati kritikusok díját), valamint a Turandot pekingi bemutatója. A zenekarral számos nemzetközi turnén vett részt és több lemezfelvételt is készített. Az ő vezényletével jött létre két nagy sikerű televíziós produkció: Puccini Toscája és a Traviata „párizsi közvetítése”. Több jelentős kitüntetés díjazottja, a müncheni Bajor Állami Opera, valamint az Izraeli Filharmonikusok zeneigazgatója.
Rendező: Budapesti Tavaszi Fesztivál
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.