Az a cappella kórusmuzsika kedvelői ismét ünnepelnek, aki pedig még nem hallotta a „hangzenekart”, újabb lehetőséget kap: ismét a Művészetek Palotájába látogat a világ egyik vezető férfikara, a Chanticleer. A háromszoros Grammy-díjas, tizenkét tagú, 1978-ban San Franciscóban alakult énekegyüttes ezúttal tematikus műsort állított össze egy évezred kórusmuzsikáját felölelő, stilárisan is széles - a gregoriántól a popzenéig terjedő - repertoárjából. A Love Story című est középpontjában szerel...mes témájú énekek állnak. Hallhatunk reneszánsz és 20. századi francia szerzők alkotásait az Énekek énekéből, reneszánsz francia chansonokat, és ahogy azt már megszokhattuk, számos különlegességet. Ilyen például Richard Strauss Rückert verseire írt három férfikara, a kortárs kórusmuzsika két „slágerszerzőjétől”, Eric Whitacre-től és a brit John Tavenertől egy-egy alkotás, az amerikai Stephen Paulus Lotus Lovers című ciklusa, amely ebben a műsorban szólal meg a világon először. Ez a sorozat a Chanticleer számára íródott, ahogyan a szintén amerikai Steven Sametz középkori versekre komponált Not an End of Loving-ciklusa is. A Chanticleer ezúttal is igényes zenehallgatást és tartalmas szórakozást egybekapcsoló koncertjét népszerű dallamok feldolgozásai zárják.
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.