„Giovanni Battista Pergolesi 1736-ban 26 évesen, alig néhány héttel korai halála előtt fejezte be Stabat Materét, ami az egész 18. század egyik legnagyobb hatású egyházi műve lett. Népszerűségét jelzi az a számtalan átdolgozás, amelyet más szerzők készítettek a kompozícióból (köztük 1745 körül Johann Sebastian Bach is). Az 1790-es években Bécsben Mozart egykori tanítványa, Joseph von Eybler négyszólamúvá - azaz négy énekes szólistára és négyszólamú kórusra - írta át az eredetileg csupán sz...oprán- és altszólóra és vonósokra írott partitúrát, egyben jelentősen megnövelte a közreműködő zenekar létszámát. A hangszerelésen további változtatásokat végzett Ignaz Ritter von Seyfried, majd néhány évtizeddel később Otto Nicolai is. Így született meg az a rendkívüli változat, amely előadásunkban Magyarországon most először lesz hallható.
Joseph Haydn valamikor az 1750-es években, feltehetőleg Bécsben ismerte meg Pergolesi Stabat Materét, amely mű egész életére óriási hatást gyakorolt: nemcsak a vokális, hanem a szimfonikus Haydn-életmű szinte minden f-moll hangnemű pillanatában kimutatható Pergolesi hatása. Amikor 1767-ben megírta saját Stabat Materét, elsősorban Pergolesi műve szolgált számára mintául. E Haydn-partitúráról Johann Adolph Hasse is méltató levelet írt, amelyre Haydn egész további életében nagyon büszke volt. Ugyanakkor a Stabat Mater - elsősorban párizsi előadásai által - egyike volt Haydn azon kompozícióinak, amelyek megalapozták szerzőjük európai hírnevét.
Koncertünk a Les deux Stabats („A két Stabat”) címet viseli: az 1780-as években így hirdették azokat a párizsi templomi hangversenyeket, amelyeken Pergolesi és Haydn Stabat Materei egymás után, egy este voltak hallhatóak. E koncertek korabeli népszerűsége egészen rendkívüli volt, s bár a rendezők mindent megtettek, hogy további olyan „kortárs” Stabat Matereket találjanak, amelyek e műsorba illeszthetőek, egyedül Haydn műve volt képes tartósan megőrizni népszerűségét a nála 41 évvel korábban született, zseniális Pergolesi-opus mellett. Mai műsorunkkal a forradalom előtti utolsó évtized e párizsi koncertjeinek emlékét és hangulatát kívánjuk megidézni a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.” (Vashegyi György)
Rendező: Orfeo Zenei Alapítvány
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.