Markus Werba számára a Salzburgi Ünnepi Játékok Varázsfuvolája jelentette a kiugrást; Papageno szerepét azóta a világ több tucatnyi dalszínházában énekelte, óriási sikerrel. Koncert- és dalénekesként is jelentős karriert tudhat magáénak: nagy nemzetközi visszhangot keltett fellépése például Haydn Teremtésében az Aix-en-Provence-i Fesztiválon.
Csalog Gábor hatéves korában kezdett zongorázni, 11 évesen felvették a Zeneakadémia rendkívüli tehetségek tagozatára. Később az Egyesült Államokban f...olytatta tanulmányait, Sebők Györgynél az Indiana Egyetemen. 1996-ban kezdte lemezre játszani Chopin összes zongoraművét. Kemenes András 1982-ben szerezte diplomáját a budapesti Zeneakadémián Kadosa Pál, Rados Ferenc és Kurtág György növendékeként. Jelenleg a Liszt Akadémia zongoratanára. Gyakran játszik együtt Csalog Gáborral: repertoárjukon tartják a többi közt Mozart, Schubert, és Schumann négykezes műveit.
Mahler IV. szimfóniája írásakor már úgy vélte, hogy a tételeket kommentáló címek inkább félrevezetnek, semmint segítenek. Az első két tételnek mégis fennmaradt a címe: „A világ mint örök jelen” és „Kaszás barátunk nekilát”. Egyes zenetörténészek ezért a művet az elíziumi mezőkre való utazásként interpretálják. A harmadik, lassú tétel ezt az utazást folytatná a végső nyugvóhelyig, míg a negyedik, egy népköltészeti gyűjteményből származó vers (Az égi élet) az eredeti szimfóniában szoprán hangra és zenekarra készült megzenésítése is igazolni látszik a koncepciót. Az 1901-ben bemutatott műről Mahler azt mondta, hogy meghatározó jellege „az ég tiszta kékje”: néha elhomályosulva látjuk, de kéksége akkor is változatlan. A koncerten elhangzó négykezes zongoraátiratot az 1864-1943 között élt osztrák zeneszerző és kiadó, Josef Venantius von Wöss készítette.
A Vándorlegény-dalok első, zongorakíséretes változatának komponálását Mahler 23 évesen kezdte. A dalciklus zenei anyaga más műveiben, így az I. szimfónia két tételében is feltűnik. A dalok szövegét maga Mahler alakította ki, felhasználva A fiú csodakürtje című népköltészeti gyűjtemény verseit.
Nem sokkal a Csodakürt-ciklus lezárása után fordult Mahler Rückert romantikus verseihez. A Gyermekgyászdalok öt dalán kívül még öt Rückert-dal készült 1901-1902-ben. Közülük a koncerten négy hangzik el: Éjfélkor; Ha a szépséget szereted, Ne tekints be dalaimba; A nagyvilágnak én búcsút mondtam.
Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar, Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.