Kecskés Mónika a budapesti Zeneakadémián 1996-ban orgonaművész-tanári, zeneelmélet-tanári és egyházzenészi diplomát szerzett. Tanulmányokat folytatott a londoni Királyi Zeneakadémián és a bécsi Zeneművészeti Egyetemen, s Luigi Ferdinando Tagliavini, Olivier Latry, Harald Vogel és Jacques van Oortmerssen mesterkurzusain is képezte magát. Több nemzetközi orgonaversenyen ért el előkelő helyezést, és Európa számos országában koncertezett már. Előadóművészi tevékenysége mellett a pesti ferences... templom orgonistája és a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskola tanára.
Az Erdődy Kamarazenekar budapesti szimfonikus zenekarok fiatal művészeiből és zeneakadémiai hallgatókból Szefcsik Zsolt hegedűművész vezetésével alakult, és első hangversenyét 1994-ben adta. Az azóta eltelt tizenöt esztendőben rangos hazai koncerthelyszínek mellett Rómában, Bécsben, az Île de France Fesztiválon, Ljubljanában és Wrocławban is fellépett az együttes, s Haydn Nagy orgonamiséje, teljes címén a Missa in honorem Beatissimae Virginis Mariae megszólaltatásában már 2006-ban is nagy sikerrel vett részt a Művészetek Palotája orgonabeavató koncertjeinek egyikén. Eddig megjelent tíz lemezével a zenekar mértékadó zenei szaklapok díjait nyerte el.
A koncertet 18.30 órai kezdettel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben „Előhang” címmel beszélgetés előzi meg, amelyen a fellépő művészekkel és a műsoron szereplő művekkel ismerkedhetnek meg közelebbről az előadásra jeggyel rendelkezők.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.