„Hová?” - tette fel a kérdést a vándorlegény Wilhelm Müller egyik versében. A Szent Szövetség és a márciusi forradalmak közötti, az 1820-as években még bénult várakozásra kárhoztatott generáció hamleti kérdése volt ez: a szándék és a tett ellentmondásának frusztrációja. Schubertet is nyomasztotta, miközben őt, a német romantikus költők első nemzedékének dalnokát az irodalmi elvágyódás egy jobb, szebb világba, ugyancsak hatása alatt tartott. A vágyódás, az illúzió csodálatos művekre ihlette. Ezek...ből válogatunk a dalok, a zongoraszonáták és a kamaraművek köréből.
Rendező: Concerto Budapest, Liszt Akadémia, Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.