„Nagy példaképem, Liszt Ferenc nyomában igyekszem lépkedni életemmel, zenémmel, emberi tartását, humánumát, határtalan segítőkészségét is csodálva. Mint muzsikusnak, a romantika elképzelhetetlen számomra nélküle - művei utolérhetetlen szépségét csodálva és a hangok tömege közé elrejtett szellemi üzenetet fürkészve interpretálom Lisztet immár több, mint négy évtizede. E koncert műsora megegyezik most megjelent 28. CD-albumom programjával - kibővítve a Villa d'Este szökőkútjai csilingelő-ára...dó muzsikájával. A h-moll szonáta mélységeit és magasságait oly sokszor bejárva, koncerteken a hallgatókkal együtt ámulva ég felé vivő szépségein, újra elhangzik majd mai műsoromban: olyan e mű nekem, mint egy végleges válasz alapkérdésünkre: miért vagyunk e világon, s mit érdemes átélni, megszenvedni, kiharcolni, mielőtt utunk tovább visz… Van veszély is, hatalmasak a szakadékok, melyek elnyeléssel fenyegetnek: erről is szól az I. Mefisztó-keringő. A fény, csillogás, mely Luciferből sugárzik, örök halálba viheti az embert. A Norma-reminiszcenciák izzó lávafolyama, mely szerelemről, bosszúról és tragikus elbukásról szól a száz hangszerré átlényegített zongora húrjain, mindig is az előadók félelmetes szirtje volt háborgó tengeren. Hallgatóinak azonban katartikus élmény. Ugyanígy a Tannhäuser-nyitány is kiborítja, felrázza a nyitott lélekkel befogadót: hiszem, hogy nem tér úgy haza e hangverseny után, ahogyan a nap terheivel megrakottan eljött, hogy Liszttel és velem együtt tegye meg e bűvös és transzcendentális utazást…” Hegedűs Endre
Rendező: Stúdió Liszt Kft.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.