„Ha azt kérdezik tőlem, mely művekben ölt legtökéletesebben testet a magyar szellem, azt kell rá felelnem, hogy Kodály műveiben. Ezek a művek: hitvallomás a magyar lélek mellett” - mondta a pályatárs Bartók Béla a 125 éve született és negyven éve elhunyt Kodály Zoltánról, akinek Háry János című daljátékát a Magyar Állami Operaház 1926-ban mutatta be. Háry a paraszti regemondót képviseli, aki egy képzelt világ mesés kalandjaiban a nép álmait, vágyait jeleníti meg. Az obsitos vitéz füllent, ...de nem úgy, mint a német Münchhausen báró. Háry bűbájos lódítása maga a mese, a határtalan repülésű fantázia. Ő úgy füllent, mint a népdal, amely ezer szépségbe öltözteti a hazai tájat; mint a gyermek, aki a valóság legmélyebb tartalmát akarja megragadni, midőn eltúlozza, felnagyítja saját élményeit. Háry János úgy szakad el a valóságtól, mint minden igaz költő. Ideálokat állít népe elé: íme, ilyenek is lehetnénk.
Kodályt gyermekkori emlékek fűzték a felső-magyarországi Galántához. Amikor 1933-ban a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának nyolcvanéves fennállására ünnepi kompozíciót írt, a múlt század elejéről való galántai cigánynóták dallamait választotta nagyzenekari feldolgozása tárgyául. Igazi verbunkoszene ez, amelyet Kodály széles körű zenei műveltsége birtokában emelt a legkiválóbb szimfonikus alkotások színvonalára.
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.