egy szünettel
Vezényel:
Közreműködik:
Sosztakovics
Ünnepi nyitány, op. 96
Csajkovszkij
D-dúr hegedűverseny, op. 35
Rachmaninov
Szimfonikus táncok, op. 45
A kaliforniai Palo Altóban működő El Camino Ifjúsági Szimfonikus Zenekar (El Camino Youth Symphony, ECYS) 120 válogatott muzsikusával érkezik budapesti fellépésére; immár harmadik alkalommal vendégszerepelnek Magyarországon. Ez volt az első, a Carnegie Hallba (1989-ben) meghívott kaliforniai együttes, amelyik felléphetett az Egyesült Államok legjobb ifjúsági szimfonikus zenekarait bemutató hangversenysorozatában. A zenekar színvonala azóta is töretlenül fejlődik, annak köszönhetően, hogy a képzésben a szakma legjobbjai vesznek részt, többek közt a San Franciscó-i és a Chicagói Szimfonikus Zenekar, valamint a Los Angeles-i Filharhmonikusok koncertmesterei, szólamvezetői, szólistái. Élén több nemzetközi tekintélyű karmester állt, közülük is kiemelkedik Camilla Kolchinsky, aki korábban a moszkvai Bolsoj Színház zenekarának vezetője, majd később Izraelben Zubin Mehta állandó vendégkarmestere volt. Az ECYS-t 1963-ban egy jövőbe tekintő fiatal karmester, William Gailbraith hozta létre azzal a céllal, hogy tehetséges diákoknak magas színvonalú zenei képzést, valamint komoly szakmai kihívást jelentő koncertfellépési lehetőségeket biztosítson hazájukban és külföldön egyaránt. Az ECYS nemzetközileg is magasan jegyzett művészeti fakultásain ma több mint 400 fiatal részesül elsőrangú zenei képzésben, közülük válogatják ki minden évben a legjobbakat, akik az együttes hagyományos külföldi hangversenykörútján is pódiumra léphetnek. A fiatal zenészek túlnyomó többsége kamaramuzsikusként, illetve szólistaként is megállja a helyét.
Rendező: CMI – Concert Masters International, ACFEA Tour Consultants
-
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.