Sok fiatal művész pályakezdését segítette már 1995 óta az Európai Koncerttermek Szervezete (ECHO), amely több mint húsz hangversenytermet fog össze, s minden évben hat muzsikust választ ki arra, hogy bemutatkozhassanak a Rising Stars („feltörekvő csillagok”) program keretében. A rangos szervezetnek a Művészetek Palotája is tagja, így a magyar közönség is megismerheti azokat a pályakezdő zenészeket, akik néhány évvel később minden bizonnyal már a „felnőtt korosztály” élvonalába tartoznak ma...jd.
Ilyen reményeket táplálhat a görög Dionysis Grammenos klarinétos is, aki 2008-ban - alig tizennyolc évesen, és a verseny történetében az első fúvósként - megnyerte a fiatal művészek Eurovíziós Versenyét, majd fellépett a Bécsi Ünnepi Hetek több mint húsz országban közvetített nyitóünnepségén. Sir Roger Norrington így nyilatkozott róla: Dionysis csodálatos klarinétos, tökéletes a technikája, kiváló muzsikus, és rendelkezik a hallás örömével. Az ifjú művész sokoldalúságát jelzi, hogy a weimari Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán karmesterséget tanul, 2010 óta pedig a Korfui Zenei Fesztivál művészeti vezetője. Együtt dolgozott Vlagyimir Askenazival és Christian Lindberggel, s tevékenységében kiemelt helyet foglal el a kamarazene. Műsorát úgy állította össze, hogy hangszerének minden oldalát és lehetőségét megmutassa Karina Sposobina zongorakíséretével, aki a koncertezés mellett a Szentpétervári Zeneművészeti Főiskolán is tanít.
Rendező: Művészetek Palotája
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.