1868-ban Richard Wagner új szerelmével, Liszt Ferenc lányával (és nem mellékesen Hans von Bülow akkori feleségével), Cosimával Svájcban telepedett le, mivel viszonyukat Bajorországban nem nézték jó szemmel, és még a nagy patrónust, II. Lajost is ellene hangolták. A szerelmespár Luzerntől nem messze, Tribschenben bérelt házat, ahol a komponista 1870-ben - abban az évben, amikor megköthette házasságát Cosimával - befejezte A nibelung gyűrűje harmadik zenedrámáját, a Siegfriedet. A Siegfried-...idill, ez az önálló kiszenekari darab az opera záróképének motívumait is felhasználva született Cosima születésnapjára, és szerenádként hangzott el a szerző vezényletével a jeles nap reggelén, 1870 karácsonyán. Visszafogott dinamikája, drámai karaktere mögött mindvégig tetten érhető a színpadi művek drámai ereje, hangvétele.
Richard Strauss 1948 májusától nagyjából havonta komponált egy-egy zenekar-kíséretes dalt, amelyek később Négy utolsó ének címmel váltak ismertté. Énekszólamukat valószínűleg a komponista feleségének hangja ihlette. A 84 éves mester hattyúdalai ezek a Hermann Hesse, illetve Joseph von Eichendorff verseire komponált dalok, amelyek témája az első (Tavasz) kivételével az elmúlásról szólnak (Szeptember, Lefekvéskor, Alkonypírban), s az utolsóban a Halál és megdicsőülési hangjai is felidéződnek.
Gustav Mahler IV. szimfóniája Bécs apoteózisa. Ennek ellenére a bécsiek nem fogadták be egykönnyen a darabot, sőt első nyilvános előadásának Bécs helyett München adott helyet 1901. november 25-én. A kompozícióval kapcsolatos vitákra a zeneszerző éppen elegendő okot adott. Az a közönség, amely Wagner, Bruckner, Richard Strauss szimfonikus zenekarához szokott, idegenkedve fedezhette fel a mély rézfúvók (harsonák és tubák) hiányát, általában a karcsú, kamarazeneszerű hangszerelést, és legfőképp azt, hogy a kompozíció hangulata rendkívül egységes, hiányzik belőle fény és árnyék kontrasztja: a négy tétel mintha egyetlen mennyei alapérzés szülötte lenne.
Rendező: Concerto Budapest
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.