Veress Sándor, a Bartók utáni magyar zene egyik legkiválóbb és nemzetközileg is legelismertebb képviselője magyarországi alkotóperiódusának tetőpontján, 1949-ben, negyvenkét éves korában politikai okokból Svájcba emigrált, ahol a komponálás mellett folytatta tanári munkáját is. Threnos című zenekari művét Bartók Béla emlékére írta.
Zongorára és zenekarra írott művei Chopin karrierjének első korszakából származnak, köztük két zongoraversenye is. A második sorszámot viselő f-moll koncert kel...etkezési idejét tekintve valójában megelőzte az e-moll versenyművet, 1829 ősze és 1830 eleje között készült. Ősbemutatóját 1830. március 17-én a varsói Nemzeti Színházban tartották, a szólót természetesen a szerző játszotta.
1937-ben, a Brahms-átirat elkészítésének idején Arnold Schönberg már egy ideje Amerikában élt és dolgozott. Alfred Frankensteinnek, a San Francisco Chronicle kritikusának 1939-ben írott levelében arról szól, miért dolgozta át Brahms művét: „Szeretem a darabot. Ritkán játsszák. Mindig rosszul játsszák, mert minél jobb a zongorista, annál hangosabban játszik, és nem hallani a vonósokat. Azt akartam, hogy egyszer mindent hallani lehessen, és ezt el is értem.”
Rendező: Budapesti Fesztiválzenekar
Parkolási információk
Felhívjuk látogatóink figyelmét, hogy abban az esetben, amikor a Müpa mélygarázsa és kültéri parkolója teljes kapacitással működik, érkezéskor megnövekedett várakozási idővel érdemes kalkulálni. Ezt elkerülendő, azt javasoljuk kedves közönségünknek, induljanak el hozzánk időben, hogy gyorsan és zökkenőmentesen találhassák meg a legideálisabb parkolóhelyet és kényelmesen érkezhessenek meg előadásainkra. A Müpa mélygarázsában a sorompókat rendszámfelismerő automatika nyitja. A parkolás ingyenes azon vendégeink számára, akik egy aznapi fizetős előadásra belépőjeggyel rendelkeznek. A Müpa parkolási rendjének részletes leírása elérhető itt.
Biztonságos jegyvásárlás
Felhívjuk kedves Látogatóink figyelmét, hogy a Müpa kizárólag a saját weboldalán és hivatalos jegypénztáraiban megváltott jegyekre tud garanciát vállalni. A kellemetlenségek elkerülése érdekében javasoljuk, hogy előadásainkra, koncertjeinkre a jövőben is a mupa.hu weboldalon keresztül, valamint az Interticket (jegy.hu) országos hálózatában vagy a jegypénztárainkban váltsa meg jegyét.